Vissza normál nézetbe Nyomtatás

Tegyünk együtt azért, hogy senki ne essen a hideg idő áldozatául!

2014-11-14 09:51:20

November vége felé közeledve, az éjszakák egyre hidegebbek lesznek, valahol már most megjelent a hajnali fagy, nemsokára beköszönt a tél.
A hideg időjárás komoly fenyegetést jelent a fedél nélkül élőkre, azonban nem csak ők vannak veszélynek kitéve, hanem azok, a többnyire idős, egyedül élő emberek is, akik korukra, egészségi állapotukra, vagyoni helyzetükre tekintettel – vagy egyéb körülmények miatt – nem tudják befűteni a lakásukat.

Sajnálatos módon minden évben előfordul olyan haláleset, ami kihűlés következménye és ez többnyire elkerülhető, megelőzhető. Az ilyen esetek megelőzése össztársadalmi érdek, az egyes állampolgároknak is fontos szerepe van ebben.

A rendőrség, így a gödöllői kapitányság munkatársai is kérik a lakosságot, hogy senki ne menjen el a hidegben, a földön vagy padon fekvő ember mellett, illetve, ha tudomásukra jut, hogy a környezetükben valaki fűtetlen lakásban él, akkor értesítsék a hatóságokat a 107-es, 112-es központi segélyhívó telefonszámok egyikén.


Az Invitel IP TV és Digitális kábeltévé előfizetéseivel HD minőségben is élvezheti a TV csatornák műsorait.

 

Kapcsolat | ImpresszumAdatvédelem | Médiaajánlat

© Gödöllői Hírek Online