Vissza normál nézetbe Nyomtatás

Háromgólos különbséggel győztek az alsóbb osztályú gödöllői fociegységek

2014-11-09 15:45:39

Pest megyei II. osztályú bajnokság, Északi-csoport, 13. forduló:
Gödöllői EAC – Galgahévíz SK 3-0
(3-0)

Két győzelemmel a tarsolyában fogadta a sereghajtó galgahévízieket az egyetemi társulat, így az előjelek alapján nagyobb volt a valószínűsége az újabb GEAC-diadalnak. A hazai siker sorsa már az első félidőben eldőlt, mivel Busai Bence a 20., Menyhárt Péter a 24., míg Abdalla Aimen a 38. percben talált be a vizitálók kapujába. A térfélcserét követően növelhette volna a két csapat közötti különbséget a GEAC, helyzetei azonban a lehetőség szintjén maradtak.
A Gödöllői EAC együttese 13 ponttal, 21-29-es gólkülönbséggel a 10. helyen áll a csoport tabelláján.

Pest megyei III. osztályú bajnokság, Közép-csoport 13. forduló:
Őrbottyán KSE – Gödöllői SK II. 2-5
(0-2)

A forduló rangadóját játszották Őrbottyánban, ahol a tabella másodikja a listavezetőt fogadta. Nem volt tehát csoda, hogy a három bajnoki pont megszerzése mindkét fél számára kiemelt jelentőséggel bírt.

A gólban gazdag találkozó végén a gödöllőiek örülhettek, akik Switzer Nabil duplájával tették le névjegyüket. A második játékrész első tíz perce a házigazdáké volt, amit az is jelzett, hogy szépítettek és kisvártatva kiegyenlítettek.
A GSK II. azonban rátett egy lapáttal: Szeles Dávid előbb büntetőből, majd szabadrúgásból bizonyult eredményesnek. Az i-re a pontot Pakuts Barna tette fel, aki a Switzer Nabil elhibázott tizenegyese után kipattant labdát a hálóba vágta.
A Gödöllői SK II. csapata 33 ponttal, 50-24-es gólkülönbséggel a tabella 1. helyét foglalja el.


Online kaszinók
Magyarország
magyar online casino

Kamerák előtt Gödöllő és a környező települések sportolói

 

Kapcsolat | ImpresszumAdatvédelem | Médiaajánlat

© Gödöllői Hírek Online