Vissza normál nézetbe Nyomtatás

Ne adjunk esélyt az emlékezés vámszedőinek!

2014-10-30 09:21:39

Közeledik a Mindenszentek és a Halottak napja, amikor a szokásosnál több ember utazik el hozzátartozója vagy ismerőse sírjához, ezért – főként a temetők és a sírkertek környékén – megnövekvő személygépkocsi- és utasforgalomra kell számítani.

A Gödöllői Rendőrkapitányság munkatársai, miként az elmúlt években, idén is készülnek az október utolsó és november első napjaira fokozottabbá váló megemlékező temető-látogatásokkal kapcsolatos feladatok végrehajtására. Az ORFK tájékoztatása szerint október 30-tól november 4-ig civil és egyenruhás rendőrök egyaránt folyamatosan lesznek a temetőknél, a pályaudvarokon, a parkolók környékén és a nagyobb közlekedési csomópontoknál. Munkájukat polgárőrök is segítik. A zökkenőmentes gépjármű- és gyalogos forgalom biztosítása, a torlódások elkerülése érdekében a kapitányság illetékesei kérik a lakosságot, hogy a kihelyezett közlekedési és tájékoztató jellegű táblákat, valamint a rendőrök jelzéseit vegyék figyelembe.

Egyidejűleg felhívják a temetőkbe látogatók figyelmét, hogy a parkoló gépkocsikban látható helyen ne hagyjanak csomagokat, táskákat, értéktárgyakat. A tömegközlekedési eszközökön utazók értékeiket jól zárható felső ruházatukban, vagy táskájukban helyezzék el. Csomagjaikat még rövid időre se hagyják felügyelet nélkül, és azokat úgy helyezzék el, hogy az utazás során folyamatosan szem előtt legyenek.


A síremlékek látogatásakor pénzt csak annyit vigyenek magukkal, amennyire a virágok, mécsesek megvásárlásához, vagy az utazáshoz szükségük van. Helytelen megoldás, hogy sokan a sírok gondozása közben a földre, vagy sírkövekre teszik le táskáikat, amiket aztán – például, arra az időre, amíg elmennek vízért – őrizetlenül hagynak. A rossz szándékkal nézelődők hamar felfigyelnek ezekre.

Bármilyen jogsértés (például: gépkocsi-feltörés, értéklopás), vagy elfogadhatatlan körülmény észlelése esetén – mielőtt bármihez hozzáérnének – forduljanak bizalommal a legközelebbi rendőrhöz, vagy telefonon (107, 112) tegyenek bejelentést.

Reggel héttől este nyolcig lesz kapuügyelet a gödöllői köztemetőben
Fontos tudni, hogy a gödöllői, Dózsa György úti köztemetőben november 1-jén, szombaton és 2-án, vasárnap 7 és 20 óra között lesz kapuügyelet, a kiskapukat azonban éjszakára is nyitva tartják. Gépkocsival csak a mozgáskorlátozottakat és a kegyeleti munkát végzőket engedik be. A máriabesnyői temető folyamatosan nyitva tart.


Online kaszinók
Magyarország
magyar online casino

Kamerák előtt Gödöllő és a környező települések sportolói

 

Kapcsolat | ImpresszumAdatvédelem | Médiaajánlat

© Gödöllői Hírek Online