Vissza normál nézetbe Nyomtatás

Öregnek ítélték, ezért kivágták a lakók pénzéből telepített fákat

2014-10-22 12:41:38

A napokban az alábbi sorokat kapta szerkesztőségünk:
Gödöllőn, a Kazinczy lakótelep 26-30. számú háztömb előtt a VÜSZI 16 darab tuját és fenyőfát, egyszerre, a lakóközösség előzetes értesítése, megbeszélése alapján kivágatott. Arra hivatkozva, hogy közterületről van szó, az már nem érdekelt senkit, hogy a kivágott fák 80%-a egészséges volt, és azt is figyelmen kívül hagyták, hogy a fákat anno, a beköltözéskor a lakók pénzéből és a lakók társadalmi munkájával létesítették. Semmi sem indokolja, hogy az egészséges fákat egyszerre letarolva semmisítsék meg, azzal együtt, hogy ígéretet tettek új csemeték telepítésére. 2014-ben hol a környezetvédelem? Milyen szakember az, aki egészséges fákat tucatszám engedélyez kivágásra? Kérik a közösség lakói a természet károsítóinak felelősségre vonását! Hová szállították és kinek adták a saját tulajdonunkat képező, nagy mennyiségű és összegű kivágott fákat? Kivizsgálást és választ vár a Kazinczy körúti lakóközösség!


Válaszadásra Lantai Csabát, a VÜSZI Kft. ügyvezető igazgatóját kértük, aki a cég parkfenntartó részlege vezetőjének sorait juttatta el részünkre:
A terület bejárására 2014 áprilisában került sor először, ahová a ház közös képviselőjével mentünk ki. A helyszíni bejárás során megállapítást nyert, hogy a területen lévő tuják életkora kb. 40 év. A növényállomány életkora indokolta elsősorban a kivágást, valamint az a tény, hogy az elmúlt évek során egyáltalán nem történt semmilyen visszavágás, ifjítás a tuják növekedését illetően. Sem esztétikailag, sem pedig túlnövekedésük miatt (több benőtt az útszelvénybe) nem volt értelme tovább itt maradniuk.
Javaslatot kértek tőlem, hogy milyen fákat lehetne a területre ültetni a tuják helyett. A javasolt fák listáját a közös képviselőnek továbbítottam. S miután ő tájékoztatta a házban élőket a tervezett beavatkozásról, ezután kezdtük meg a növények kitermelését.
A rönkfa a VÜSZI telephelyére került beszállításra, amit a Népjóléti Iroda által kapott listán szereplő rászorulók kapnak meg, házhoz szállítva. A nem hasznosítható zöldhulladék pedig lerakóba került.
Az új fák telepítésére 2014 novemberében kerül sor, miután a terület feltöltésére használt sittes, törmelékes talajt elszállítjuk, s komposzttal és termőfölddel töltjük fel az ültetőgödröket. Kérjük a Tisztelt lakók türelmét és megértését, hogy a ház új arculattal, megújult, élhetőbb környezetükké válhasson.


Online kaszinók
Magyarország
magyar online casino

Kamerák előtt Gödöllő és a környező települések sportolói

 

Kapcsolat | ImpresszumAdatvédelem | Médiaajánlat

© Gödöllői Hírek Online