Vissza normál nézetbe Nyomtatás

Boros üveg törött darabjával vágták meg a sértett arcát

2014-10-20 11:57:27

Rablás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt eljárást indított a Gödöllői Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya K. Ignác 33 éves vácszentlászlói és R. Tamás 41 éves berceli lakos, valamint két 17 éves berceli társuk ellen.

A jelenleg rendelkezésre álló adatok szerint a 30 éves sértett október 17-én, 22 óra körüli időben Bag egyik utcájában gyalogosan közlekedett, amikor az úton megállt mellette egy jármű és abból kiszállt négy férfi. Az ekkor még ismeretlen tettesek – minden előzmény nélkül – több alkalommal megütötték és megrúgták a sértettet, majd egyikük egy boros üveg törött darabjával megvágta az arcát. A bántalmazás során a négy férfi a sértett zsebéből készpénzt tulajdonított el.


A bejelentést követően a gödöllői rendőrök azonnal megkezdték az adatgyűjtést és a tanúkutatást. A végrehajtott nyomozati cselekmények eredményeként a nyomozók rövid időn belül azonosították és másnap Bercelen elfogták a bűncselekmény elkövetésével megalapozottan gyanúsítható férfiakat. K. Ignácot és három társát a rendőrök előállították és gyanúsítottként hallgatták ki, majd bűnügyi őrizetbe vették őket. A nyomozóhatóság előterjesztést tett a gyanúsítottak előzetes letartóztatásának indítványozására. police.hu


Stúdióbeszélgetések Gödöllő és környező települések sportolóival

 

Kapcsolat | ImpresszumAdatvédelem | Médiaajánlat

© Gödöllői Hírek Online