Vissza normál nézetbe Nyomtatás

Gödöllőre is juthat a homlokzati nyílászárócserére szánt támogatásból

2014-09-30 11:47:55

Gödöllőieket is érintő lehetőséget hozott nyilvánosságra a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium Fejlesztés- és klímapolitikáért, valamint Kiemelt Közszolgáltatásokért Felelős Államtitkársága szeptember 29-én. Nevezetesen azt, hogy a pályázati úton elnyerhető forrás által lehetővé válik a lakóingatlanok elavult állapotú, gyenge minőségű homlokzati nyílászáróinak cseréje. A megvalósuló beruházások révén jelentős mértékben csökkenthető az épületek energiavesztesége és a szén-dioxid-kibocsátás. A vissza nem térítendő, utófinanszírozású támogatást a Zöld Beruházási Rendszer keretében, a kvótabevételek terhére biztosítja a szaktárca – írja a kormany.hu.

Az 1,1 milliárd forintos támogatási keretösszegből megvalósuló pályázaton azon magánszemélyek vehetnek részt, akik a pályázattal érintett lakóépület tulajdonosai és azt életvitelszerűen lakják. Pályázatot benyújtani legfeljebb 4 lakásból álló, nem iparosított technológiával épített lakóépület részét képező lakás korszerűsítésére lehet. Az egyes lakások tulajdonosai önállóan nyújthatnak be pályázatot.

A pályázattal elnyerhető támogatás intenzitása legfeljebb az elfogadott elszámolható költség 40%-a lehet, azzal a kitétellel, hogy a pályázatonként (lakásonként) adható támogatás nyílászárócsere esetén bruttó 450 ezer forint, míg a lakások nyári hővédelmének javítását célzó, árnyékoló vagy árnyékvető szerkezetek beépítésével kombinált nyílászárók cseréje esetében legfeljebb bruttó 520 ezer forint lehet.
A pályázatokat – a pályázat lezárásáig vagy a rendelkezésre álló forrás kimerüléséig – a meghirdetéstől számított 30. naptári napot követően lehet benyújtani. A kiírási dokumentum itt érhető el.


Online kaszinók
Magyarország
magyar online casino

Kamerák előtt Gödöllő és a környező települések sportolói

 

Kapcsolat | ImpresszumAdatvédelem | Médiaajánlat

© Gödöllői Hírek Online