Vissza normál nézetbe Nyomtatás

Lengyel Szilviának is igazat adott a strasbourgi bíróság Kövér Lászlóval szemben

2014-09-16 13:09:56

A Lehet Más a Politika (LMP) üdvözli a strasbourgi Emberi Jogi Bíróság ma kihirdetett ítéletét, miszerint: sérült Szél Bernadett, Osztolykán Ágnes és a Gödöllőn élő Lengyel Szilvia (képen) véleménynyilvánítás szabadsághoz és jogorvoslathoz való joga az oligarchákra szabott földtörvény elfogadása elleni parlamenti tiltakozás miatt alkalmazott szankciókkal.

Az LMP a kezdetektől hangsúlyozta, hogy az országgyűlési fegyelmi jogkörök nem felelnek meg az európai szintű alapjogi minimumnak, ezért a párt szerint megnyugtató, hogy a képviselőket megillető szólásszabadság Magyarországon nem korlátozható, ugyanakkor elkeserítőnek tartja, hogy ennek kimondásáért a strasbourgi Emberi Jogok Európai Bíróságáért kellett menni.
A párt elvárja, hogy Kövér László fogadja el a mai döntést, és mostantól semmilyen esetben ne próbálja meg szabályozási eszközökkel korlátozni a képviselői szólásszabadságot – olvasható a három érintett személy által kiadott sajtóközleményben.

Értesülésünk szerint a strasbourgi bíróság ítélete alapján a hölgyek fejenként 3 ezer eurós nem vagyoni kártérítésre számíthatnak, valamint a büntetésként levont pénzt is vissza kell fizetni nekik.


Stúdióbeszélgetések Gödöllő és környező települések sportolóival

 

Kapcsolat | ImpresszumAdatvédelem | Médiaajánlat

© Gödöllői Hírek Online