Vissza normál nézetbe Nyomtatás

Lendületet adna Gödöllőnek az LMP csapata

2014-09-05 13:01:44

Polgármester-jelölt nélkül, de valamennyi gödöllői körzetben jelöltet állítva indul az október 12-i önkormányzati választáson a Lehet Más a Politika (LMP). Erről Lengyel Szilvia, a párt országos elnökségének tagja, korábbi országgyűlési képviselő (2012-2014) tájékoztatta hírportálunkat.

Gödöllőn az LMP az 1. számú választókerületben Jancsó Istvánt, a 2-esben Sztolyka Csillát, a 3-asban Budai Krisztinát, a 4-esben Buda Lászlót, az 5-ösben Fekete Gábort, a 6-osban Katus Violát, a 7-esben Fedor Balázst, a 8-asban Földi Áront, a 9-esben Szobota Orsolyát, míg a 10-esben Lengyel Szilviát állítja csatasorba.


Lengyel Szilvia úgy fogalmazott, sikeres szereplés esetén a döntően fiatalokra épülő csapat lendületet adhat Gödöllőnek. A polgármester-jelölt indításával kapcsolatosan sokáig hezitáltak, végül abban maradtak, hogy a jelenlegi várospolitikai erőviszonyok ismeretében idő előtti vállalás lenne a tisztséget megpályázni.
- Inkább az egyéni körzetekre összpontosítunk, valamint arra a célunkra, hogy helyet kapjunk a gödöllői képviselőtestületben és részt vehessünk a város irányításában. Ehhez minél több szavazat begyűjtésére van szükség, bízunk benne, hogy a gödöllői polgárok támogatni fogják csapatunkat.
Meggyőződésünk, hogy Gödöllő életét ebben a pillanatban úgy lehet még jobbá tenni, hogy alulról, az utcák, kisebb lakónegyedek, választókerületek felől haladva kezdjük a változást. A lépcsőzetes építkezésben hiszünk, hogy minél nagyobb hasznára tudjunk lenni a gödöllőieknek. Szeretnénk hozzájárulni ahhoz, hogy a város egy egyre inkább dinamikusan fejlődő, aktív, fiatalos arculatot tudjon mutatni. Erre mindenképpen garancia lehet az, hogy 33,4 évével a miénk a legfiatalabb átlagéletkorú választási csapat Gödöllőn. Ismerve jelöltjeinket, kreativitásukat, ötleteiket, a fiatalos gondolkodást erényként szeretnénk kamatoztatni – hangsúlyozta Lengyel Szilvia.


Az Invitel IP TV és Digitális kábeltévé előfizetéseivel HD minőségben is élvezheti a TV csatornák műsorait.

 

Kapcsolat | ImpresszumAdatvédelem | Médiaajánlat

© Gödöllői Hírek Online