Vissza normál nézetbe Nyomtatás

Máriabesnyőn misézik a lembergi érsek

2014-08-12 09:39:01

Idén augusztus 15-én, pénteken, 16-án, szombaton és 17-én, vasárnap rendezik meg a Nagyboldogasszony-főbúcsút Máriabesnyőn, a hat éve Basilica Minor rangra emelt kegytemplomnál.

Az eseménybe a szombati napon bekapcsolódnak az 1Úton Nemzetközi Zarándoknap Galga-menti Zarándoklatának résztvevői is, akik a délelőtti órákban Kartalról indulnak, és – Aszód, Bag, Petőfi-forrás, Domonyvölgy érintésével – előreláthatólag 18 óra körül érkeznek meg Máriabesnyőre. A Gloria Victis Zarándoklathoz csatlakozók a reggeli órákban Rákosszentmihályon találkoznak, hogy Árpádföldön, Csömörön, Kistarcsán és Kerepesen át jussanak el a kegytemplomhoz.

Az augusztus 17-én, vasárnap 10 órakor kezdődő szabadtéri, ünnepi, körmenettel kísért, főpapi szentmisét ebben az évben nem kisebb egyházi személyiség, mint Főtisztelendő Mieczysław Mokrzycki lembergi érsek, Szent II. János Pál pápa egykori személyi titkára mutatja be.
A lengyel származású, hivatalát 2008 novembere óta betöltő érsekkel egy nappal korábban, augusztus 16-án, szombaton 17.30 órától a Művészetek Háza Gödöllő épületének színháztermében is találkozhatnak az érdeklődők.


Online kaszinók
Magyarország
magyar online casino

Kamerák előtt Gödöllő és a környező települések sportolói

 

Kapcsolat | ImpresszumAdatvédelem | Médiaajánlat

© Gödöllői Hírek Online