Vissza normál nézetbe Nyomtatás

Éber volt a boltos, lebuktatta a bicikli-tolvajokat

2014-07-28 17:39:06

Lopás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytat eljárást a Gödöllői Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya egy 16 éves és egy 17 éves gödöllői fiú ellen.

A szabadlábon védekező fiatalok cselekedetéről egyelőre annyit lehet tudni, hogy július 23-án 18 óra és július 24-én 7 óra közötti időben Gödöllőről – feltehetően a lakat levágását követően – eltulajdonítottak egy korláthoz lakatolt kerékpárt. A fiatalok ezt követően – július 24-én 11 óra körüli időben – megkísérelték értékesíteni az eltulajdonított kétkerekűt egy budapesti, XVI. kerületi kerékpár-szaküzletben, azonban az ott dolgozó alkalmazott nem vette át a biciklit, helyette értesítette a rendőröket. A Budapesti Rendőr-főkapitányság XVI. kerületi Rendőrkapitányságának helyszínre kiérkező járőrei a két gödöllői fiút intézkedés alá vonták. Ennek során a gyanúsítottak nem tudtak elszámolni a kerékpár eredetével és kiderült, hogy azt nem sokkal korábban Gödöllőről tulajdonították el.


A két fiút a fővárosi rendőrök elfogták és előállították. A gödöllői nyomozók mindkét fiatalkorút gyanúsítottként hallgatták ki, majd a tőlük lefoglalt kerékpárt visszaadták a tulajdonos részére. Forrás: police.hu


Online kaszinók
Magyarország
magyar online casino

Kamerák előtt Gödöllő és a környező települések sportolói

 

Kapcsolat | ImpresszumAdatvédelem | Médiaajánlat

© Gödöllői Hírek Online