Vissza normál nézetbe Nyomtatás

Százezer forintos díj üti a markát a beteget elkábító rabló kilétét felfedő nyomravezetőnek

2014-07-22 12:47:36

Nettó 100 ezer forint nyomravezetői díjat tűzött ki a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság vezetője abban a rablási ügyben, amiben az eljárást a Gödöllői Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztályának munkatársai folytatják le ismeretlen tettes ellen.
A jelenleg rendelkezése álló adatok szerint az ismeretlen tettes május 5-én 9 óra és 11 óra közötti időben bement egy kistarcsai egészségügyi intézménybe, ahol összeismerkedett a sértettel, akinek azt állította, hogy a főnővér küldött neki egy italt, amit a hátralévő vizsgálatok előtt meg kell innia. A sértett az italtól bódult állapotba került és magatehetetlenné vált. Ezt kihasználva, az ismeretlen nő bement a sértett betegszobájába és onnan eltulajdonította a táskáját, amiben készpénz, iratok, valamint mobiltelefon volt.

Az ismeretlen tettesről az egészségügyi intézményben elhelyezett kamera felvételeket készített. A keresett nő 45 év körüli, 165-170 cm magas, erős testalkatú, szőke hajú és erősen piros az arca. A bűncselekmény elkövetésekor piros színű pólót és szürke színű nadrágot viselt.

A Pest Megyei Rendőr-főkapitányság munkatársai kérik, hogy aki a bűncselekménnyel, vagy az ismeretlen tettessel kapcsolatban érdemleges információval rendelkezik, hívja a (06-1) 236-2883-as telefonszámot, illetve – névtelensége megőrzése – mellett tegyen bejelentést az ingyenesen hívható (06-80) 555-111 „Telefontanú” (hétfőtől csütörtökig 8-16 óra között, pénteken 8-13 óra között) zöld számán, vagy a 107-es, 112-es központi segélyhívók valamelyikén.

A Rendőrségről szóló 1994. évi XXXIV. törvényben rögzített jogkörénél fogva a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság vezetője nettó 100 ezer forint díjat ajánlott fel a nyomravezetőnek. A díjkitűzés összege annak fizethető ki, aki az elkövető személyével kapcsolatban olyan pontos adatokkal rendelkezik, amik segítségével az elkövető azonosítható, bűnösségére a gyanú megalapozottá válik, és ismereteit az eljárás során ismerteti. Szükség esetén az eljáró hatóság a tanú védelmére a szükséges intézkedéseket megteszi. A rendőrség a nyomravezető személyét bizalmasan kezeli. A díjkitűzés visszavonásának jogát a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság fenntartja. A díjkitűzés visszavonásának közzétételét követően a jelentkezés elkésett. Forrás: police.hu


Online kaszinók
Magyarország
magyar online casino

Kamerák előtt Gödöllő és a környező települések sportolói

 

Kapcsolat | ImpresszumAdatvédelem | Médiaajánlat

© Gödöllői Hírek Online