Vissza normál nézetbe Nyomtatás

23 évi fegyházbüntetést kapott a gödöllői hölgy gyilkosa

2014-06-24 11:50:37

A perbeszédeket követően ítéletet hirdetett június 24-én a Budapest Környéki Törvényszék annak a fiatalembernek az ügyében, akit nyereségvágyból, különös kegyetlenséggel elkövetett emberölés bűntettével és más bűncselekmények elkövetésével vádolt meg a Pest Megyei Főügyészség.

A bíróság ítélete szerint S. M. vádlott bűnös, nyereségvágyból, különös kegyetlenséggel elkövetett emberölés bűntettében, 2 rendbeli felfegyverkezve, élet vagy a testi épség elleni közvetlen fenyegetéssel elkövetett rablás bűntettében, melyből 1 rendbeli kísérlet és kábítószer birtoklásának vétségében, ezért a bíróság 23 évi fegyházbüntetésre és 10 évi közügyektől eltiltásra ítélte.
Az ítélet nem jogerős, a vádlott és védője fellebbezett az ítélet enyhítése érdekében, az ügyész tudomásul vette azt.

A bíróság által megállapított tényállás szerint a vádlott 2012. évben a szüleivel élt Szakáldon, a szülei tartották el, tőlük rendszeresen zsebpénzt kapott. A középiskola elvégzése után 2012 szeptemberétől felnőttképzésen vett rész Miskolcon. 2012 elejétől egyre gyakrabban fogyasztott pszichoaktív anyagnak minősülő szereket, elsősorban a „penta” vagy kristály néven ismert pentilont, amit különböző szórakozóhelyeken szerzett be.
2012 nyarától ezeket a szereket egyre gyakrabban használta, a szerek vásárlása miatt mintegy 160 ezer forint adóssága keletkezett. Emiatt, illetve azért, hogy a robogóját megcsináltassa, illetve több pénzzel rendelkezzen, 2012 szeptemberében elhatározta, hogy autók eltulajdonítása, illetve a vezetőktől erőszakkal vagy fenyegetés útján történő megszerzése révén, az autók vagy alkatrészeik értékesítésével fog pénzt szerezni. Néhány évnél régebbi Opel típusú gépkocsikat akart ilyen módon megszerezni, mert ezekben tudomása szerint még nem volt beépítve műholdas nyomkövető, amely a gépkocsik későbbi megtalálását megkönnyítette volna.

Az akkor 18 éves vádlott 2012. szeptember 20-án a reggeli órákban vonattal Hatvanba utazott, hogy az általa korábban elhatározott módon gépkocsit lopjon, vagy ha szükséges, azt erőszakkal vagy fenyegetéssel megszerezze. A cselekmény elkövetéséhez magával vitt egy kést, hogy azt használja a gépkocsi megszerzéséhez. A megfelelő autó kiválasztásához Hatvanban az utcákon mászkált, a kapucniját a fejére húzta, hogy később ne ismerjék fel.
12.30 körüli időben a Hatvan, Horváth Mihály úton lévő Penny Market parkolójából hajtott ki K. I. sértett egy Opel Astrával. A főútra történő kihajtás előtt a nő megállt az elsőbbségadás kötelező táblánál, ekkor az ott álló vádlott az autóba benézett, majd amikor látta, hogy abban a sértett egyedül ül, a gépkocsi jobb első ajtaját kinyitva beült mellé. Elővette a hátizsákjában lévő kést, a sértett oldalához nyomta és felszólította a nőt, hogy menjenek az autópályára. A körforgalomhoz érve a sértett kivette az indítókulcsot, így az autó lefulladt. Ekkor a vádlott a kést a sértett oldala irányába tartotta és felszólította, hogy adja oda a slusszkulcsot. Miután a nő átadta a kulcsot, a vádlott felszólította, hogy szálljon ki az autóból, közben a vezetőülés alá nyúlva a sértettet az üléssel együtt hátralökte, majd az autót újraindította. Eközben a nő a felszólításnak eleget téve kiszállt az autóból, a vádlott pedig a vezetőülésre átülve nagy sebességgel elhajtott a helyszínről.
A gépkocsival Szakáldra ment, ahol a temető közelében állt le, majd a következő napokban az autót többször használta, „ralizott” vele, az ismerőseit szállította, illetve közben internetes közösségi portálon és ismerősein keresztül is megpróbálta értékesíteni. A gépkocsit a rendőrök 2012. szeptember 27-én Szakáldon megtalálták és lefoglalták.

A vádlott néhány nappal később, 2012. szeptember 24-én reggel vonattal Gödöllőre utazott, azért, hogy egy újabb gépkocsit szerezzen. A délelőtti órákban „penta” nevű pszichoaktív szert fogyasztott, illetve Gödöllőre érve a Tescoban egy kést vásárolt. Ezt követően a városban sétált, az autókat és vezetőiket figyelte.
13.30 körül a Szent-Györgyi Albert utca és a Szabadság út kereszteződésnél (képen) várakozott és figyelt, amikor a Szent-Györgyi Albert utca felől a kereszteződéshez érkezett B-né M. J. sértett az általa vezetett Opel Astrával, amelyben egyedül ült. Amikor a gépkocsi a kereszteződésnél a kötelező elsőbbségadás miatt megállt, a vádlott a jobb első ajtót kinyitva beugrott.
Mivel a nő éppen a műszerfalra helyezett telefonján headset-en keresztül beszélt, a vádlott kinyomta a telefont, elővette a hátizsákjából a kést és azt maga elé tartva a nőt fenyegetve felszólította, hogy forduljon jobbra, mert szüksége van az autójára. A nő a felszólításnak nem tett eleget, hanem a vádlottra kiabált, hogy azonnal szálljon ki az autóból. A sértett erőteljes fellépésének hatására a vádlott a gépkocsiból kiszállt és elmenekült, a sértett pedig elhajtott.


Mivel az előző esetben az autó megszerzése meghiúsult, a vádlott elhatározta, hogy Gödöllőn egy másik, Opel típusú gépkocsit próbál megszerezni. Ennek érdekében az előzőekben leírt esetet követően néhány órával visszament az előző helyszínre és ott a kereszteződésben várt a számára megfelelő autó érkezésére.
16.20 körül a Szent-Györgyi Albert utca felől érkezett a kereszteződéshez M. J. sértett egy Opel Corsa típusú gépkocsival. Az autók a stop tábla előtt feltorlódtak, a sértett így az autójával a kereszteződés előtt, a szintén ott várakozó autók után megállni kényszerült. A vádlott ezt kihasználva beugrott a vezető melletti ülésre, majd a kést a táskájából elővéve felszólította a nőt, hogy a 3-as számú főúton forduljon Aszód irányába.
A sértett a felszólításnak eleget téve a kereszteződésben jobbra fordult, rövid idő múlva azonban a 3-as számú főút mellett, a máriabesnyői templom előtti parkolóban a vádlott felszólítására félreállt, és megpróbálta a vádlottat kitessékelni az autóból, mivel nem akarta neki az autót átadni. Erre a vádlott a nála lévő késsel az ellenállásának megtörése céljából több alkalommal a felsőtestén, illetve a jobb combján megszúrta. Ezután helyet cseréltek és a vádlott továbbhajtott Aszód irányába.
Gödöllőt elhagyva a Gödöllő és Aszód közötti útszakaszon a vádlott a főútról a szántóföldre hajtott, majd megállt. Az ekkor már erősen vérző sértett az autóból kiszállt, ahol a vádlott a sikítozó, a jobb kezével és karjával védekezni próbáló sértettet a késsel számos alkalommal megszúrta. A szúrások többek között a sértett fejét, nyakát, arcát, bal szemét, jobb kezét és karját érték, a nyakat ért szúrás pedig átvágta a sértett nyaki főütőerét.
A vádlott ezt követően az autóval elhajtott a helyszínről. A sértett a nyakát ért szúrást követően rövid időn belül eszméletét vesztette, majd meghalt.

A vádlott ezt követően az autóval a 3-as főúton, Hatvanon és Gyöngyösön keresztül Emődre hajtott, ahol a földutakon „ralizott”, majd mivel az autó belülről véres volt, úgy szabadult meg tőle, hogy a földútról egy árokba hajtott, akként, hogy az első rendszámtábla ne látszódjon, a hátsó rendszámtáblát pedig leszedte és a kukoricásba dobta.
Ezután egy ideig gyalogolt, majd felhívta egy ismerősét, aki autóval hazavitte Szakáldra. Az ellopott Opel Corsát a rendőrség nem sokkal később Emődön megtalálta.

M. J. sértett összesen 26 rendbeli szúrt sérülést szenvedett el, a nyakát ért szúrás következtében a kés átmetszette a sértett jobb oldali fejbiccentő izom állományát, megnyitotta a jobb mellüreget és a jobb tüdőbe hatolt. A nyaki főgyűjtőér sérülése azonnali nagy mennyiségű vérvesztést, illetve légembóliát okozott, ami néhány percen belül szívmegálláshoz vezetett.
A sértett késsel történő bántalmazása viszonylag hosszabb ideig tartott, mely során a nyakat ért szúrást követő eszméletvesztésig a sérüléssel együtt járó testi és lelki fájdalmat a sértett végig átélte. A sértettet ért bántalmazás alkalmas volt a halállal egyébként szükségszerűen együtt járó mértékűnél nagyobb testi és lelki szenvedés okozására.

A bíróság súlyosító körülményként értékelte – többek között – a kitartó elkövetési módot, a vádlott önhibájából eredő bódult állapotát, a sértettek véletlenszerű kiválasztását és azt, hogy a vádlott bűncselekménye a közvéleményt felzaklatta; csekély nyomatékkal vette viszont figyelembe a vádlott megbánását, álláspontja szerint az nem volt őszinte – olvasható a Budapest Környéki Törvényszék sajtóközleményében.

A sértettet 2012. október 9-én helyezték örök nyugalomra Gödöllőn, a Dózsa György úti köztemetőben.


Online kaszinók
Magyarország
magyar online casino

Kamerák előtt Gödöllő és a környező települések sportolói

 

Kapcsolat | ImpresszumAdatvédelem | Médiaajánlat

© Gödöllői Hírek Online