Vissza normál nézetbe Nyomtatás

Véget ér a megbízott vezetői éra a palotakerti óvodában

2014-06-19 12:17:10

Az utóbbi több mint két évben több fordulattal is szolgált a gödöllői önkormányzat fenntartásában lévő palotakerti óvoda vezetésének kérdése. 2011 decemberétől átmenetileg egy másik helyi óvoda vezetője látta el ezt a feladatot, majd 2012 júniusában a korábbi irányító húga, az intézményben helyettesként dolgozó Varga Lilla úgy lett megbízott vezető, hogy visszavonta pályázatát, és volt másik pályázó a posztra.
Közel egy éve arról szóltak a hírek, hogy nem érkezett pályázat a palotakerti óvoda intézményvezetői álláshelyére, így a gödöllői városatyák további egy évre, 2014. július 31-ig meghosszabbították a megbízott irányítóként dolgozó – időközben városi rendezvényen műsorközlőként is bemutatkozott – Varga Lilla mandátumát.

Idén már sikeresnek bizonyult a pályáztatás. A kandidálásra megszabott határidőn belül egyetlen személy, Varga Lilla aspirált a feladat ellátására. A pályázatában foglaltakat a nevelő-testület és az alkalmazotti közösség tagjai egyaránt közel 90 százalékos támogatottsággal fogadták. Május végén az önkormányzat döntés-előkészítő eseti bizottságát is meggyőzte vezetői alkalmasságáról Varga Lilla, aki június 19-én ellenvetés nélkül kapott zöld utat a gödöllői képviselőtestület tagjaitól.
A határozat értelmében kinevezése a palotakerti óvoda élére augusztus 1-jétől 2019. július 31-ig szól. Garantált, havi, bruttó 256.267 forintos illetményén kívül, 64 ezer forintos vezetői pótlékra, valamint 10.500 forintos kereset-kiegészítésre is igényt tarthat.


Online kaszinók
Magyarország
magyar online casino

Kamerák előtt Gödöllő és a környező települések sportolói

 

Kapcsolat | ImpresszumAdatvédelem | Médiaajánlat

© Gödöllői Hírek Online