Minden idők egyik legfeszültebb, ugyanakkor leginkább tanulságos közmeghallgatása zajlott le Gödöllőn a városi könyvtárban november 16-án, az esti órákban. A valamivel több mint háromórás, a hulladékgazdálkodás gödöllői helyzete a MOL által elnyert koncessziós szerződés tükrében címmel meghirdetett nyilvános eseményen a témakörhöz hozzászólt dr. Henkei Viktória, a Hely az Érték Városvédő Egyesület 2019-es polgármester-jelöltje, aki mondandóját azzal zárta, hogy „az egész város egy mocsok”.
Amennyiben az időjárási körülmények engedik, szeptember 14-ig ebben az évben is rendeznek egyedi vadászattörténeti-, solymász- és íjász bemutatót a Gödöllői Királyi Kastélyban. A műemlék-együttes Ferenc József előkertjében figyelemmel kísérhető, egyórás időtartamú látványosságra vasárnaponként 15 órától várják az érdeklődőket.
A felnőttek 1.500 forintért, a gyermekek 900 forintért tekinthetik meg a bemutatót. A családi (legfeljebb két felnőtt és a velük érkező, 18 év alatti legfeljebb három gyerek) belépőt 3.500 forintért kínálják, csoportoknak pedig kedvezményt biztosítanak. A más időpontra is megrendelhető program után a vendégek kézbe vehetnek egy vadászmadarat és ingyenesen íjászhatnak.