Vissza normál nézetbe Nyomtatás

Női fronton Gödöllő az egyetemi röplabdasport fellegvára

2014-06-08 16:39:09

Címvédőként és házigazdaként lépett pályára a gödöllői központú Szent István Egyetem (SZIE) női röplabda-csapata a Magyar Egyetemi-Főiskolai Országos Bajnokság (MEFOB) négyes döntőjében. Június első hétvégéjén a Premontrei gimnázium tornacsarnokában csatáztak a hölgyek, akik körmérkőzéses rendszerben döntöttek a helyezések sorsáról.

Nem túlzás, a vendéglátó és a TEVA-Gödöllői RC NB I-es csapatára épülő Szent István Egyetem formációja kiemelkedett a mezőnyből. A SZIE alakulata 3-1 arányban nyert a későbbi harmadik helyezett ELTE ellen, és egyaránt 3-0-ra verte a végül másodikként zárt Semmelweis Egyetem TF, illetve a negyedik pozícióban végzett Szegedi Tudományegyetem együttesét. Ilyen eredménysor birtokában nem volt kérdéses, hogy női fronton Gödöllő lett (maradt) a magyar felsőoktatási röplabdasport fellegvára.

A Szent István Egyetem MEFOB-győztes csapata. Felső sor (balról jobbra): Kovács Attila vezetőedző, Varga Karolina, Bolgár Evelin, Szekeres Judit, Csengeri Petra (a torna legjobb ütője), Szakmáry Gréta, Széles Petra másodedző. Alsó sor: Lutter Liza, Jenei Andrea, Mészöly Bianka, Lékó Lilla


Online kaszinók
Magyarország
magyar online casino

Kamerák előtt Gödöllő és a környező települések sportolói

 

Kapcsolat | ImpresszumAdatvédelem | Médiaajánlat

© Gödöllői Hírek Online