Minden idők egyik legfeszültebb, ugyanakkor leginkább tanulságos közmeghallgatása zajlott le Gödöllőn a városi könyvtárban november 16-án, az esti órákban. A valamivel több mint háromórás, a hulladékgazdálkodás gödöllői helyzete a MOL által elnyert koncessziós szerződés tükrében címmel meghirdetett nyilvános eseményen a témakörhöz hozzászólt dr. Henkei Viktória, a Hely az Érték Városvédő Egyesület 2019-es polgármester-jelöltje, aki mondandóját azzal zárta, hogy „az egész város egy mocsok”.
Törött emlékek címmel, a 70 évvel ezelőtti holokauszt gödöllői áldozatainak állít emléket az a kiállítás, aminek ma délutáni megnyitóján jelen volt és – kiemelve az rasszizmus, az antiszemitizmus és a gyűlölet elleni fellépés szükségességét – beszédet mondott Ilan Mor, Izrael Állam budapesti nagykövete (középső képen) is.
A Gödöllői Királyi Kastély rondellájában (a főbejárat előtti körbástya alatti épületrész) május 23-ától látható tárlat létrejötte Klacsmann Borbála (jobbra) kitartó kutatómunkájának eredménye. A családi albumokból is kölcsönzött relikviák bepillantást engednek a Gödöllőről elhurcolt zsidó családok tragikus sorsába. Településünkről 182 személy került koncentrációs táborba, és az ottani kínokat csupán tizenkilencen élték túl. Egyikük, Forgács János (balra), aki a kiállítás-megnyitón is felelevenítette a lágerek borzalmát. A gödöllői holokauszt-emlékkiállításon azon segítők – az osztrák származású Leo Tscholl és a gödöllői Hajdú Györgyi – tettének bemutatásáról sem feledkeztek el, akik aktív részesei voltak a helyi zsidó üldözöttek kimenekítésének.
A Törött emlékek elnevezésű tárlat előzetes bejelentkezés alapján november 1-jéig ingyenesen tekinthető meg. Jelentkezni a (06-20) 347-9443-as telefonszámon, vagy a Gödöllői Városi Múzeum (06-28) 422-003-as elérhetőségén lehet.