Vissza normál nézetbe Nyomtatás

Leküzdve a szívtájéki zsibbadást, készül a csoda Gödöllőn

2014-05-06 17:24:11

Finisben a Go-Kart, Go-Bosch! öt egyetemi-főiskolai csapata. A május 10-i megmérettetés a Hungaroringen lesz. A cél egy igazi csúcstechnikát képviselő önjáró gokart megalkotása három fázisban. Az utolsó simítások időszaka is elkezdődött. A gödöllői Szent István Egyetem csapata már valóban a célegyenesben van, felkészülésük magas szintű, a versenyszellem és a szakmai színvonal alapján a team nagy esélyese annak, hogy már az első szezonban dicsőséget szerezzenek intézményüknek, illetve a városnak.

Máthé László, a gödöllői Szent István Egyetem csapatának mentora most már az elégedett kapitányok közé tartozik. Nem így volt ez két héttel ezelőtt, amikor enyhe szívtájéki zsibbadással érdeklődött minden reggel, vajon megérkezett-e már az a külföldről megrendelt speciális alkatrész, amitől az ő kartjuk lesz a legkülönlegesebb. A határidő akkor izgalmasan csúszott, már-már a projekt került veszélybe, de szerencsére, ez az affér mára a múlt egyik hősi sztorijává szelídült. Persze, nagy munka volt behozni a lemaradást.
Ez azonban nem jelenti azt, hogy a verseny főszereplője, az önjáró go-kart ott várja készen a kamiont, ami kiviszi majd a szomszédos, mogyoródi Hungaroringre. Nem, éppen semmi nincs egyben, most a részegységek tesztelése, egymáshoz hangolása folyik. Meg a tervdokumentációk, a szerkezeti rajzok készítése, hiszen a leendő bírálóknak is érteni kell azokat az innovatív és egyedi megoldásokat, amik a gödöllői csoda részét képezik.

A legnagyobb nehézséget mostanság a csapat koordinálása jelenti. A „zéhák” időszakában kicsit bonyolulttá válik az egyetemi élet. Természetesen, mindenki rendelkezésre áll, csak más-más időkben. Kinek-kinek milyenek és mikor esedékesek a tanulmányi kötelezettségei, attól függően áll munkába naponta. Nem kis terhelés ez a csapat tagjai részére, akik köszönik, azért megvannak és nyomják.
De nagyon! Emlékeznek még a jelmondatukra? A lehetetlent azonnal megoldják, a csodára kicsit várni kell. Ők ehhez ragaszkodnak, meg a győzelemhez. Mert határozottan állítják: győzni fognak! Magukért, az egyetemükért, Gödöllőért. SZÓVAL Kommunikáció



Online kaszinók
Magyarország
magyar online casino

Kamerák előtt Gödöllő és a környező települések sportolói

 

Kapcsolat | ImpresszumAdatvédelem | Médiaajánlat

© Gödöllői Hírek Online