Vissza normál nézetbe Nyomtatás

Rendőrkézen az autótolvaj banda

2014-04-30 10:25:16

A Pest megyei nyomozók 9 férfi ellen folytatnak eljárást, akik egymással együttműködve, közel 100 autó eltulajdonításában, szétbontásában és értékesítésében vettek részt. Az ügy a Gödöllői Rendőrkapitányságon indult – írja a police.hu.

A Pest Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Osztálya eljárást folytat orgazdaság bűntett, valamint más bűncselekmények elkövetésének megalapozott gyanúja miatt Zs. Róbert 38 éves kerepesi lakos és társai ellen.
A jelenleg rendelkezésre álló adatok alapján D. Gergő 23 éves és O. Gábor 21 éves kerepesi lakosok március 4-én 21 óra és március 5-én 4 óra közötti időben – a magukkal vitt eszközök segítségével – eltulajdonítottak egy kerepesi utcában parkoló személygépkocsit. A lopott járművel a 23 éves férfi Fót irányába távozott, azonban Fóton az egyik utcában lesodródott az útról és felborult. A gyanúsított a rendőrök kiérkezése előtt elmenekült a helyszínről.
Az eset kapcsán a Gödöllői Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztályán indult büntetőeljárás lopás bűntett elkövetésének gyanúja miatt ismeretlen tettes ellen. A nyomozás során beszerzett adatok alapján a gödöllői nyomozók azonosították a bűncselekmény elkövetésével megalapozottan gyanúsítható kerepesi férfiakat. A rendőrök D. Gergőt április 2-án, míg 21 éves társát 6 nappal később elfogták, előállították és lopás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt gyanúsítottként kihallgatták. A két fiatal beismerte, hogy 2012 óta – megrendelésre – közel 100 különböző típusú személygépkocsit tulajdonítottak el Budapest, valamint Pest megye területéről. Az illetékes bíróság elrendelte mindkét gyanúsított előzetes letartóztatását.


Az ügy tárgyi súlyára tekintettel a nyomozást a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság munkatársai folytatták tovább és összehangolt akció keretében április 23-án Pest megyében több, az üggyel összefüggésbe hozható személyt fogtak el.
A végrehajtott nyomozati cselekmények során a rendőrök megállapították, hogy O. Gábor és D. Gergő mellett T. Dániel 22 éves kerepesi lakos vett részt a gépjárművek eltulajdonításában. A 22 éves férfi a megalapozott gyanú szerint 2013 márciusa és 2014 januárja között összesen 12 személygépkocsit lopott el Budapest területéről.
A három férfi a járművek eltulajdonítását Zs. Róbert, valamint B. Milán 29 éves fóti lakos megrendelésére hajtotta végre, amiért készpénzt kaptak. A 29 éves férfi, V. Zoltán 42 éves fóti lakost bízta meg a lopott autók szétszerelésével, majd a bontott alkatrészeket értékesítette. Zs. Róbert megbízásából B. András 23 éves kerepesi lakos végezte a szétbontást, amiben H. Péter 22 éves kerepesi lakos segített neki. A nyomozók az öt férfit orgazdaság bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt őrizetbe vették, és gyanúsítottként hallgatták ki őket.

A megalapozott gyanú szerint R. Antal 52 éves veresegyházi lakos – Zs. Róbert megbízásából – megváltoztatta az eltulajdonított, de szét nem bontott gépkocsik egyedi azonosító jeleit. Őt a Pest megyei nyomozók – őrizetbe vétele mellett – orgazdaság bűntett és egyedi azonosító jellel visszaélés bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt számoltatták el.
Az illetékes bíróság április 25-én elrendelte R. Antal házi őrizetét, társai pedig előzetes letartóztatásba kerültek. A gyanúsítottak ellen a további eljárást a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Osztálya folytatja le.


Online kaszinók
Magyarország
magyar online casino

Kamerák előtt Gödöllő és a környező települések sportolói

 

Kapcsolat | ImpresszumAdatvédelem | Médiaajánlat

© Gödöllői Hírek Online