Vissza normál nézetbe Nyomtatás

Üres kézzel jött, megbízólevéllel távozott Vécsey László

2014-04-17 10:23:24

Dr. Szőke Pál, a gödöllői központú, Pest megyei 6-os számú Országgyűlési Egyéni Választási Bizottság elnöke – miután ismertette a választás végeredményét – április 17-én átadta a megbízólevelet az április 6-i parlamenti választáson a körzetben győztes Vécsey Lászlónak (Fidesz-KDNP). Az esemény helyszíne a gödöllői Városháza első emeleti nagyterme volt, a képviselőtestület aktuális, április havi ülésének megkezdése előtt.


A dokumentum átvételét követően Vécsey László köszönetet mondott mindazoknak, akik szavazatukkal bizalmat adtak neki, és azoknak is, akik választási kampányát segítették. Elmondta, elemi érdek, hogy a választókerület mind a 17 települése egyaránt sikeres legyen a következő ciklusban, már csak azért is, mert a többség nem igazán látott más alternatívát, mint a folytatást. Vécsey együttműködést ajánlott a körzetben élőknek és a települések vezetőinek, de kihangsúlyozta, hogy ennek alapja csak a választópolgárok érdeke lehet, magánügy semmiképp.
Gémesi György polgármester sok sikert kívánt az újraválasztott parlamenti képviselő munkájához. Az együttműködéssel kapcsolatosan kissé visszafogott elszántsággal jegyezte meg, hogy Vécsey László továbbra is kap minden rendezvényre meghívást, és – ha tiszteletét teszi – ezek az események is alkalmasak a találkozásra, illetőleg az álláspontok kifejtésére, a vélemények egyeztetésére.


Online kaszinók
Magyarország
magyar online casino

Kamerák előtt Gödöllő és a környező települések sportolói

 

Kapcsolat | ImpresszumAdatvédelem | Médiaajánlat

© Gödöllői Hírek Online