Vissza normál nézetbe Nyomtatás

Gödöllői focivasárnap: mindenből egy

2014-04-13 19:16:42

Pest megyei I. osztályú bajnokság, 22. forduló:
Kisnémedi MSE – Gödöllői SK 5-2
(2-1)

Elvileg ideális mérkőzés várt Jenei Sándor együttesére a sereghajtó Kisnémedi otthonában, de azzal is tisztában kellett lenni, hogy a remélt siker eléréséért bőven akad tennivaló. Nem szólva, a kisméretű, kifogástalan minőségűnek egyáltalán nem nevezhető játéktér okozta problémák leküzdéséről.

Mint utóbb kiderült, a külső tényezők nem igazán befolyásolták a fásultan teljesítő gödöllői tizenegy minden várakozást alulmúló teljesítményét. Városunk csapata gyakorlatilag az öltözőben kezdte a találkozót, hiszen a hazaiak a 4. percen már 2-0-ra vezettek. Lőrincz Adrián (képen) a 32. percben szépített, ám a második félidő szinte ott folytatódott, ahol az első abbamaradt.

A gödöllői legények tompasága, lassúsága, illetve a mezőnybeli párharcok folyamatos elvesztése odáig vezetett, hogy a házigazdák háromszor is bevették a GSK kapuját. A 86. percben Lőrincz Adrián ugyan ismét eredményes volt, ám ez csak szépségtapaszként szolgált arra, amin nincs nagyon mit szépíteni: a gödöllői gárda megalázónak mondható fiaskóba szaladt bele.

A Gödöllői SK együttese 30 ponttal, 31-36-os gólkülönbséggel a bajnoki tabella 8. helyén áll. Következik: Gödöllői SK – Vác FC április 19., szombat 16.30 óra, Táncsics Mihály úti sportcentrum.

Pest megyei III. osztályú bajnokság, Közép-csoport 19. forduló:
Gödöllői SK II. – Váchartyán KSE 6-0
(1-0)

Könnyű hazai diadalt ígért a két csapat ütközete. Más kérdés, hogy az első félórában ennek nem sok jele mutatkozott. A 33. percben a vendégek egyik játékosa megsérült, nem tudta folytatni a játékot. A váchartyániaknak azonban nem volt cserjátékosuk, ezáltal emberhátrányba kényszerültek.
Legéndi György társulata a 39. percben kezdte meg a gólgyártást: Orbán Levente után Szabó László (fejesét a vendégek hálóőre a gólvonalon túlról próbálta kiütni), majd ismét Orbán volt eredményes. A negyedik gödöllői találat úgy született, hogy látogatók védője egy védhetetlen fejesgóllal segítette a hazaiakat, míg az ötödiket Pintér Krisztián jegyezte. A végeredményt a gödöllői kapus, Somogyi Tibor (képen) állította be, miután bő tíz perccel a lefújás előtt magabiztosan értékesítette a kezezésért megítélt tizenegyest.

A Gödöllői SK II. csapata 31 ponttal, 47-27-es gólkülönbséggel az 5. helyet foglalja el a csoport táblázatán.

Pest megyei II. osztályú bajnokság, Északi-csoport, 22. forduló:
Gödöllői EAC – Galgahévíz SK 2-2
(0-1)

Sztriskó István csapata azzal a tudattal léphetett pályára, hogy győzelme esetén megelőzi riválisát a csoport tabelláján. Nos, ez nem sikerült, mivel a vizitálók mindkét játékrész végén betaláltak. Első góljukkal vezettek, a másodikkal – ami a 91. percben esett – pedig pontot mentettek. Közte a Gödöllői EAC – Czuczor Attila és Menyhárt Péter révén – kétszer villant, a dicsőség viszont odalett.

Húsz mérkőzés alapján a Gödöllői EAC 24 ponttal, 34-44-es gólkülönbséggel a 10. helyen áll a csoport tabelláján.


Online kaszinók
Magyarország
magyar online casino

Kamerák előtt Gödöllő és a környező települések sportolói

 

Kapcsolat | ImpresszumAdatvédelem | Médiaajánlat

© Gödöllői Hírek Online