Vissza normál nézetbe Nyomtatás

Miért nem nézünk bele a letakart szemetesládába?

2014-04-05 11:27:48

Nemrég találkoztam egy rég nem látott ismerősömmel. Beszélgettünk a múlt emlékeiről, a mai világról, meg a munkánkról. Felajánlotta segítségét egy elintézendő ügyemben, hiszen a szakmájából eredően sok ismerőse van. Kapva kaptam az alkalmon, mivel már régóta nem tudom elintézni egyedül ezt a dolgomat. Előkészítettem mindent, amit lehetett, és megnyugodtam, hogy egy régóta húzódó ügy végére végre pontot teszek. És ezt az ismerősömnek köszönhetem. De rendes! Azt hiszem, kevés ilyen ember van manapság.

Eljött a nap, hogy összefussunk, de hidegzuhany fogadott. A segítség abból állt, hogy elmondta, mik a lehetőségeim – amit már eddig is tudtam – és elmondta, szerinte kiket keressek meg, hogy segítsenek. Viszont, ne hivatkozzak rá, mert nincs velük jóban. Na, gratulálok, kaptam egy nagy semmit a segítsége helyett. De nem csodálkozom, hiszen évek óta ilyen világban élek, élünk. Én meg még azt mondtam rá, hogy rendes ember! Hm…

Vezetőink telenyomják a fejünket mondatokkal, ígéretekkel. Sokszor mondják, leírják, kirakják hirdetőtáblákra, harsogják TV-ben, rádióban. Olyan sokszor halljuk, hogy már el is hisszük. Eszembe jutott az a játék, amikor gyors válaszokat kellett olyan kérdésekre adni, amire mindre a fehér volt a megfejtés, aztán a végén a „mit iszik a tehén?” kérdésre rávágom, hogy tejet. A profi politikusok is ezt csinálják. Kreálnak egy világot körénk, és teletöltik olyan információkkal, ami egyrészt nem igaz, másrészt pozitív üzenet. Mondják, ígérik – különösen most, kampányidőszakban –, hogy milyen jó lesz, hogy, amit akarnak, az a „polgárok” életének javítása érdekében történik… Mi, polgárok pedig annyiszor halljuk, hogy egy idő után elhisszük. Ez az épített világ csak arra jó, hogy higgyünk a hatalomra vágyóknak, megválasszuk őket, kampányoljunk értük az ismeretségi körünkben, valamint arra, hogy letakarják vele azt a szemetesládát, amit nem akarnak, hogy meglássunk.


De miért nem nézünk bele ebbe a szemetesládába? A legtöbben közömbösek, nem érdekli őket, nekik jó ilyen ócskán az életük, ahogy van, de azért az utcán, az ismerősök között buzgón panaszkodnak, hogy mennyire unják ezt a mai politikát. Ezek az emberek szavazni sem mennek el, pedig ennek nem állampolgári jognak, hanem kötelességnek kellene lennie.
Sokan meg érdekből nem akarnak tudomást venni erről a szemetesládáról, mert lehet, hogy függnek valamitől, vagy valakitől, és ha kiborulna, akkor rosszul járnának ők maguk, vagy a családjuk. Valahol érthető ez, és az önzőséggel, mint tulajdonsággal sajnos együtt kell élnünk manapság.
Próbáljunk meg a mondatok mögé nézni! Ne legyünk lusták, közömbösek, különösen most, a választás idején, hiszen a jövőnk a tét! Laca


Online kaszinók
Magyarország
magyar online casino

Kamerák előtt Gödöllő és a környező települések sportolói

 

Kapcsolat | ImpresszumAdatvédelem | Médiaajánlat

© Gödöllői Hírek Online