Vissza normál nézetbe Nyomtatás

Kiváló minőségű vakcina-alkotóelemeket gyártanak Gödöllőn

2014-04-04 18:42:34

A GlaxoSmithKline-nal (GSK) való együttműködés nyomán Magyarország a világ oltóanyaggyártásának élvonalába került – jelentette ki Szijjártó Péter április 4-én, a kormány és a GlaxoSmithKline Kft. közötti stratégiai együttműködési megállapodás ünnepélyes aláírásakor Gödöllőn, a cég vakcinagyártó telephelyén.

A Miniszterelnökség külügyi és külgazdasági államtitkára a cég vakcinagyártó telephelyén tartott eseményen azt mondta: a világ egyik vezető gyógyszeripar vállalata, a GSK magyarországi tevékenységével jelentősen erősíti a gazdaságot. Az államtitkár felidézte, hogy a gyógyszeripar a magyar gazdaság egyik zászlóshajója, és emlékeztetett rá, hogy a magánszektor kutatás-fejlesztési ráfordításainak ötven százalékát a gyógyszeriparban költik el, ami a k+f nemzetgazdasági szintű költségek 40 százalékát jelenti. Az ágazat közel 800 milliárd forint termelési értéket állít elő egy évben, aminek 80 százaléka exportra kerül. A gödöllői üzem Magyarország egyik legnagyobb biotechnológiai exportőre, a védőoltás-hatóanyagok exportja pedig jelentősen hozzájárul a magyar gazdaság kiviteli statisztikájához.
Szijjártó Péter kitért arra is, hogy az ágazat közvetlenül 13.600, közvetve 38 ezer embert alkalmaz, és felidézte, hogy a mostani immár az ötödik stratégiai együttműködési megállapodás, amelyet gyógyszeripari céggel kötnek. Az államtitkár hangsúlyozta azt is, hogy a GSK Magyarországon több mint 360 embert foglalkoztat közvetlenül és 345 magyar beszállítóval dolgozik együtt. A cég 130 millió eurót fordított a vakcinagyártó üzem fejlesztésére, ezáltal a GSK nemzetközi hálózatán belül egy stratégiailag kiemelt fontosságú gyártási helyszínné válhatott Gödöllő.
Mivel a vállalat klinikai vizsgálatokat is végez, a stratégiai megállapodásban az is szerepel, hogy a vizsgálatokba, fejlesztésekbe a magyar felsőoktatási és egészségügyi intézményeket is egyre nagyobb mértékben be fogják vonni, és a megállapodásban rögzítették azt is, hogy a szakképzés fejlesztésében is együttműködnek a munkaerő-utánpótlás érdekében.


Alison Farquhar, a GlaxoSmithKline Kft. ügyvezető igazgatója egyebek mellett azt hangsúlyozta, hogy a megállapodás lehetőséget teremthet a további fejlesztésekre és beruházásokra. Az igazgató kiemelte: Gödöllőn kiváló minőségű vakcina-alkotóelemeket gyártanak, amelyek évente 120 millió adag vakcina előállításához szükségesek.
- A minőség kulcsfontosságú számunkra, és Gödöllő rendkívül jó hírnévre tett szert, stratégiailag fontos a pozíciója a GSK szervezetében, (…) az itt végzett munka minősége és a termelékenység Gödöllőt a GSK egyik leghatékonyabb gyártótelephelyévé avatta a világon. Hozzátette: Magyarországot kiváló befektetési helynek tekintik. 2013-ban a GSK 1,9 milliárd forintot költött kutatás-fejlesztésre hazánkban.

A ceremónián jelen volt az Egyesült Királyság, valamint Belgium nagykövete is, illetve Gémesi György, Gödöllő polgármestere. A cég Magyarországon 2013-ban 41,57 milliárd forint árbevételt ért el. Forrás: MTI, fotó: Árvai Károly


Online kaszinók
Magyarország
magyar online casino

Kamerák előtt Gödöllő és a környező települések sportolói

 

Kapcsolat | ImpresszumAdatvédelem | Médiaajánlat

© Gödöllői Hírek Online