Vissza normál nézetbe Nyomtatás

Stratégiai együttműködését kötött a SZIE és a NAK

2014-04-02 14:04:15

Tekintettel a szakmai kapcsolatok fejlődésének intenzitására, az együttműködés lehetséges területeinek és formáinak kiszélesedésére, március 2-án, a kora délutáni órákban megállapodást írt alá a Szent István Egyetem (SZIE) és a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) képviselője a gödöllői központú felsőoktatási intézmény főépületének emeleti rektori tanácstermében.
A két szervezet közötti jövőbeni kapcsolat részleteinek rögzítését szolgáló dokumentumot az egyetem részéről dr. Tőzsér János rektor (képen jobbra), míg az agrárgazdasági kamara nevében Györffy Balázs elnök látta el kézjegyével.


Az együttműködési megállapodás aláírása előtt Tőzsér János úgy fogalmazott, hogy az általa vezetett egyetem jövőképében kiemelt fontosságú a hazai-, tágabb értelemben pedig a Kárpát-medencei agrárium szolgálata, ami három területen, az oktatásban, a kutatásban és a szaktanácsadásban testesül meg. Ezen tervek megvalósításához önmagában az egyetem kevés, egyértelmű, hogy szüksége van partnerekre, köztük az agrárkamarára is.
Györffy Balázs kifejtette, hogy az agrárkamara – céljai minél hatékonyabb érvényesítése érdekében – eddig 42 stratégiai megállapodást kötött szakmai szervezetekkel. Ebbe a sorba jól illeszkedik a Szent István Egyetemmel aláírt dokumentum, aminek megvalósításából a teljes magyar agrárium profitálhat, elsősorban azért, mert a Szent István Egyetem felhalmozott tudás és tapasztalat jól szolgálhatja a szakmai döntések előkészítését és végrehajtását.



Online kaszinók
Magyarország
magyar online casino

Kamerák előtt Gödöllő és a környező települések sportolói

 

Kapcsolat | ImpresszumAdatvédelem | Médiaajánlat

© Gödöllői Hírek Online