Vissza normál nézetbe Nyomtatás

Két héttel meghosszabbította az Invitel az InnoMax pályázat nevezési határidejét

2014-03-31 13:19:20

Több – elsősorban civil – pályázó kérésének eleget téve, az Invitel két héttel meghosszabbította az InnoMax Díj nevezési idejét. Az InnoMax Díj új, non-profit szervezetek számára kiírt versenyében a hagyományos kategóriákkal szemben nem megvalósított fejlesztéseket, hanem egyelőre csak ötlet szintjén álló, de már átgondolt projekt-elképzeléseket várnak. A civilek pedig jelezték, hogy ezek pályázati szintű kidolgozásához több időre van szükségük. Az új, valamennyi kategóriára érvényes jelentkezési határidő a gödöllői kandidálók számára is 2014. április 14., hétfő.

Amint arról hírportálunk is beszámolt, idén újra több millió forintot oszt szét a leginnovatívabb szervezetek és magánszemélyek között az Invitel. Az elmúlt 5 évben több tucat kis- és közepes méretű cég, nagyvállalat, valamint diák kerülhetett reflektorfénybe és kapott támogatást az Invitel pályázatán keresztül.
Krisán László, a KAVOSZ vezérigazgatója, Papp Péter, a kancellar.hu elnöke és dr. Peredy Zoltán, a Nemzeti Innovációs Hivatal főosztályvezető-helyettese mellett, ebben az évben Erős Antónia, az Egy Csepp Figyelem Alapítvány alapítója, az RTL Híradó műsorvezetője, valamint Bojár Gábor, a Graphisoft elnöke is zsűrizik az InnoMaxon.


Online kaszinók
Magyarország
magyar online casino

Kamerák előtt Gödöllő és a környező települések sportolói

 

Kapcsolat | ImpresszumAdatvédelem | Médiaajánlat

© Gödöllői Hírek Online