Vissza normál nézetbe Nyomtatás

Gödöllői irodalmi díj 2014: összebúvó félelem órái

2014-03-17 09:16:13

Gödöllő Város Önkormányzata, a Gödöllői Városi Könyvtár Irodalmi Kerekasztala, az Irka, valamint a Gödöllői Ottlik Kör irodalmi díjat alapított 2012-ben, melynek célja Gödöllő és a gödöllői kistérség tehetséges, pályakezdő irodalmi alkotóinak felkutatása, támogatása, elindítása az írói pályán, valamint elismerésben részesítése. A díj fővédnöke dr. Nánási Éva, Gödöllő címzetes főjegyzője és Gémesi György polgármester.

A díj szellemisége minden évben Gödöllő város tematikus évéhez kapcsolódik, így idén az első világháború kitörésének 100. évfordulójára emlékezünk Európa-szerte. Ezért 2014-ben a Gödöllői Irodalmi Díjra olyan alkotásokat várnak, amik hangulatukban megidézik az összebúvó félelem óráit, ahogy azt nagy költőnk, Ady Endre írta 1914-ben. A történeteknek nem kell feltétlenül az első világháborúról szólniuk, de témájukban kapcsolódjanak az alábbi fogalmak valamelyikéhez: helytállás embert próbáló helyzetekben, szétszakított családok, katonaélet, frontbarátság, világégés és különös életutak, hadifogság, hazafiság, élet a hátországban.

Pályázni április 30-ig (vasárnap) két kategóriában – próza és vers – lehet. A pályázatra még nem publikált írásokat várnak. Egy pályázó maximum kettő verset és egy prózai írást küldhet be. Versnél terjedelmi korlát nincs, prózánál maximum 15 ezer karakter (szóközökkel együtt). A pályázatra a jelentkező kizárólag saját szellemi tulajdonát képező művet küldjön be. Ha a pályázó máshonnét vesz át szöveget/szövegrészletet (akár csak néhány szót is), akkor mindig pontosan tüntesse fel az átvétel tényét.
A pályázat jeligés. Nevezési díj nincs, a nevezés alsó korhatára 16 év. A pályaműveket elektronikus (irodalmidij@gvkik.hu) és nyomtatott (Gödöllői Városi Könyvtár és Információs Központ, 2100 Gödöllő, Dózsa Gy. út 8.) formában is el kell küldeni, és mindkét esetben fel kell tüntetni: Gödöllői Irodalmi Díj 2014.
A pályaművekre csak a jeligét szabad ráírni, és a kategóriát. Kézírásos pályaműveket nem fogadnak el, és a pályaműveken személyes adat NE szerepeljen. A pályázathoz külön, zárt borítékban (email-ben külön word dokumentumban) csatoljanak egy dokumentumot is a következő adatokkal: jelige, név, életkor, kategória, lakcím, telefonszám, email-cím, bemutatkozás. A jelentkezőktől egy pár soros bemutatkozást kérnek, valamint a gödöllői kötődés részletezését, amennyiben nem rendelkezik állandó gödöllői lakhellyel.


A beérkezett műveket neves személyekből – Czigány György, József Attila-díjas író, költő, a Magyar Köztársaság Érdemes Művésze, Galántai Zoltán, író, jövőkutató és Kemény István József Attila díjas költő – álló szakmai zsűri bírálja el. A pályázat összdíjazása 200 ezer forint, amit a zsűri a beérkezett alkotások függvényében oszt meg. Ezen felül a díjazottak oklevélben részesülnek. A Gödöllői Irodalmi Díjat 2014. május 31-én, szombaton, a Könyv Ünnepe Gödöllőn rendezvény keretében adják át.
További információ:
Istók Anna (06-70) 674-4199, vagy istoka@gvkik.hu


Az Invitel IP TV és Digitális kábeltévé előfizetéseivel HD minőségben is élvezheti a TV csatornák műsorait.

 

Kapcsolat | ImpresszumAdatvédelem | Médiaajánlat

© Gödöllői Hírek Online