Vissza normál nézetbe Nyomtatás

Gémesi György örül és nem fog izmozni

2014-03-13 15:45:06

Egy héttel azt követően, hogy március 6-án bejelentették, kiemelt állami beruházás keretében új, fedett versenyuszoda épül Gödöllőn, az egyetemi kertészet Ady Endre sétányról megközelíthető területén, a gödöllői képviselőtestület tagjai – 12 igen szavazattal és 2 tartózkodással – határozatot fogadtak el arról, hogy a városvezetés által a Köztársaság úti SPAR-áruház mögötti területen létrehozni tervezett sportuszoda- és vízilabda edzőcsarnok beruházás megvalósítását december 31-ig felfüggesztik. A projekt eddigi előkészítése megközelítőleg bruttó 30 millió forintos kiadással járt.

A döntést csaknem 40 perces vita előzte meg. A szócsata során elhangzott véleményekből az alábbiakban a teljesség igénye nélkül szemezgetünk:

Gémesi György polgármester szóbeli kiegészítésként elmondta: az állami beruházásról a mai napig hivatalos értesítés nem érkezett, de azt gondolja, ha a létesítmény további rangot ad a városnak, akkor nem érdemes izmozni. Sportemberként és a Magyar Olimpiai Bizottság elnökségi tagjaként örül az uszodának, de megdöbbentőnek és méltatlannak tartja, hogy az ezzel kapcsolatos bejelentés előzetes konzultáció nélkül történt meg.

Futás Levente (Fidesz) úgy fogalmazott, hogy örülnünk kell ennek a lehetőségnek. Hozzátette: a városi projektet nem felfüggeszteni kellene, hanem átértékelni. Olyan vizes objektum létesítésében kellene gondolkodni, ami kiegészíti az új versenyuszodát. A gödöllői önkormányzat másik Fideszes képviselője, Vörös István nevén is nevezte a dolgot, amikor arra utalt, hogy az uszoda mellett, a városi projekt átminősítésével üdvözítő lenne egy strand Gödöllőn.

Pecze Dániel alpolgármester – a Fideszes városatyák felvetéseire reagálva – költői kérdésként azt feszegette: kinek a felelőssége, hogy a város már közel 30 millió forintot elköltött a települési uszoda előkészítésére? Tudták-e azt, hogy valaki két éve már dolgozik titokban ezen a beruházáson? Ha tudták, miért nem szóltak? Ha nem tudták, az pedig kompetencia-kérdéseket vet fel.

Második hozzászólásában Futás Levente hiúsági kérdésnek titulálta a kialakult helyzetet, és felhozta, hogy számos olyan költekezést tudna említeni, ami meg nem valósult beruházások látványterveihez kapcsolódik. - Ne vessük már a kormány szemére, hogy uszodát épít Gödöllőn. Barátsággal és nem sértődéssel kellene fogadni ezt a bejelentést – zárta gondolatait Futás.

Kovács Barnabás (MSZP) eredetileg nem tervezte, hogy hozzászól, ám nem tudta megállni. - Nem arról beszélünk, hogy váratlanul átadnak egy sportuszodát, hanem arról, hogy a választási kampány finisében született egy ígéret. Remélem, stabil alapokon áll, és meg is valósul majd a beruházás. A strand és az uszoda létesítése két különböző dolog. Nem csak azért, mert az egyikben vízilabda meccseket lehet nézni, a másikban meg bikinis lányokat, hanem azért is, mert az egyikre van lehívható forrás, a másikra viszont nincs, nem beszélve a strand szezonális jellegéből adódó fenntarthatósági kockázatokról.


A vita zárásaként Gémesi György ragadta magához a szót, és Vörös Istvánt azzal szembesítette, hogy korábban az iránt érdeklődött, mi lesz azzal a kidobott pénzzel, amit a városi uszoda előkészítésére fordítottak, ha az mégsem valósul meg. - Ebből számomra az következik – emelte fel hangját Gémesi –, Ön már tudta, hogy valami készül a háttérben. Ezekre a kérdésekre oda szoktam figyelni, és elteszem a fejemben.
Hogyne örülnék a beruházásnak. A probléma az, hogy értek hozzá, és az, aki ezt a dolgot generálta, nem keresett meg, hogy működjünk együtt, tegyük össze, amink van. A kastély jó példa volt erre.
Az együttműködés nem arról szól, hogy én álljak vigyázzba, és azt csináljam, amit mondanak. Nem Gémesi Györgyről van szó, hanem 34 ezer emberről. Nem az az érdekes, hogy nem hívtak meg a sajtótájékoztatóra, de az elgondolkodtató, hogy Balog miniszter úr tudott telefonálni, Vécsey László meg nem. Ha ez megtörténik egyszer, akkor megtörténhet máskor is. Ez volt a fő probléma. Meg az, hogy két éve dolgozott az uszoda ügyén, és se ő, sem Önök nem szóltak, hanem hagyták, hogy költekezzünk.

Gémesi szavaiba Futás Levente és Vörös István néha-néha közbeszólt, hogy cáfolják a polgármestert, de hozzászólási lehetőség hiányában érdemben már nem tudták felsorakoztatni érveiket.



Online kaszinók
Magyarország
magyar online casino

Kamerák előtt Gödöllő és a környező települések sportolói

 

Kapcsolat | ImpresszumAdatvédelem | Médiaajánlat

© Gödöllői Hírek Online