Vissza normál nézetbe Nyomtatás

Bertha Szilvia helyi ügyekre is kiterjesztené az elszámoltatást

2014-02-22 19:01:30

- Járva a vidéket, azt tapasztalom, hogy az emberek reggel felkelnek, de nem azért, hogy az állatokat megetessék, hanem azért, hogy a rossz állapotban lévő távolsági buszra felüljenek, azzal bezötyögjenek a városba, ahol vagy külföldi kézben, vagy valamelyik oligarcha kezén lévő üzemben, primitív összeszerelő munkát végeznek, rabszolga körülmények között, teljes munkajogi jogfosztottsággal, nagyon csekély bérért - ezzel a gondolattal nyitotta meg a Jobbik február 22-i, gödöllői kampánynyitó lakossági fóruma előtti sajtótájékoztatót Morvai Krisztina európai parlamenti képviselő az Erzsébet királyné Szálloda báltermében.
A politikus további két témát is megvillantott. Az egyik az elvándorlás kérdése volt, amit harmadik világra jellemző jelenségnek nevezett, mondván: tűrhetetlen, hogy valaki nem talál magának megélhetést biztosító munkát a saját hazájában, hanem másik országban kénytelen szerencsét próbálni. A közmunkáról szólva, Morvai Krisztina úgy fogalmazott, hogy az kiváló ötletnek tűnt először. Az eredeti szándék szerint főleg a több generáció óta segélyből élő, nem dolgozó, nem kizárólag cigány származású emberek felemelése történt volna meg ezzel. Ehhez képest arra panaszkodnak az emberek, sokkal inkább az történt, hogy a munkájukat elvesztő, egyébként szívesen dolgozó magyar embereket és a már beilleszkedett cigány embereket hozzák le arra a szintre, ahol a nem dolgozók vannak.


Bertha Szilvia országgyűlési képviselő, a Jobbik Pest megyei 6-os számú, gödöllői központú választókerületének képviselőjelöltje a körzeti állapotokról általánosságban szólva, megjegyezte, hogy a helyi gondok megegyeznek az országban tapasztalhatókkal. A megoldásra váró problémák és feladatok felsorolása közben konkrétumként említette az önkormányzati korrupció visszaszorítását és az elszámoltatást. Az utóbbival kapcsolatosan egyrészt a Hungaroring környezetében élők által régóta áhított zajvédő fal eleddig meg nem valósult kiépítése anomáliáinak feltárására utalt, majd a következőket mondta:
- Bizonyára többen hallottak már a Gödöllőn és a környező településeken szemétszállítási közszolgáltatást végző Zöld Híd Régió Kft. körüli botrányokról. Az ottani elszámoltatást megpróbálják kampánytémává tenni, hogy ki, mit lopott, vagy nem lopott, és mi történik. Hamarosan a szemétszállítási szolgáltatás minőségének rovására mehet, hogy a lényeggel igazából nem foglalkozik senki - figyelmeztetett Bertha Szilvia.


Online kaszinók
Magyarország
magyar online casino

Kamerák előtt Gödöllő és a környező települések sportolói

 

Kapcsolat | ImpresszumAdatvédelem | Médiaajánlat

© Gödöllői Hírek Online