Vissza normál nézetbe Nyomtatás

Láthatósággal a gyalogosgázolások ellen

2014-01-21 13:24:38

A balesetek nem történnek, azokat okozzák! Figyelmetlenség, felelőtlenség, kockázatvállalás, nemtörődömség, a láthatóság hiánya, a nem megfelelő világítás használata akár tragédiához is vezethet.

A gyalogosoknak – mint a közlekedés legvédtelenebb résztvevőinek – a téli szürkületi és sötét időszakokban való közlekedése nagyobb kockázatot jelent, mint az év egyéb időszakaiban. Sajnálatos módon, ilyenkor megnövekszik a gyalogoselütések száma. A kedvezőtlenné váló látási- és útviszonyok azonban csak „asszisztálnak” ehhez, hiszen a balesetet minden esetben emberi mulasztás, valamilyen szabályszegő magatartás okozza.

Fekete statisztikai mutatókkal indult az idei év: 2014 januárjának első három hetében 13 gyalogos szenvedett halálos kimenetű közúti közlekedési balesetet hazánkban. Ezen esetek bekövetkezésében jellemző tényező volt, hogy 6 esetben a gyalogosok az úttesten szabálytalanul kívántak áthaladni, 4 esetben pedig az úttest szélén való közlekedésük közben vesztették életüket. Egy főt kijelölt gyalogos-átkelőhelyen, míg két gyalogost munkavégzés közben, az úttest mellett ütöttek el. A 13 tragikus halálesetből 10 a késő délutáni, esti, illetve kora reggeli időszakban következett be.

Nem árt tudni, hogy kedvezőtlen időjárási körülmények között a gyalogosok általában nem elég körültekintőek és kevésbé figyelnek a közlekedés más résztvevőire, hiszen a kellemetlen időben – érthető módon – mielőbb célhoz szeretnének érni. Ebből adódóan a járművezetők mindig fokozott figyelemmel és a sebesség csökkentésével közelítsék meg a kijelölt gyalogos-átkelőhelyeket, buszmegállókat, valamint azokat a helyeket, ahol fokozottan kell számolni gyalogosok megjelenésére. A sebesség csökkentésével és nagyobb követési távolság tartásával megelőzhetők az erre az időszakra leginkább jellemző közlekedési balesetek.


A KRESZ a gyalogosok részére előírja, hogy „lakott területen kívül éjszaka és korlátozott látási viszonyok között a láthatósági mellény (vagy ruházat) használata kötelező!” A fényvisszaverő eszközök használata életmentő lehet lakott területen belül  is,  sötétben is, és jó látási viszonyok között is. A láthatósági mellény mellett, vagy a helyett a nem sötét színű, jól látható hétköznapi ruházat viselése is sokat jelenthet egy baleset bekövetkezésének megelőzésében. Lakott területen kívül a gyalogosoknak kötelező a forgalommal szemben közlekedni, mert így jobban látják a szemből érkező forgalmat.

A gépjárművek tompított fényszórói 35-45 méteres távolságban világítják meg az útfelület egy részét, de ez a távolság a latyakos időben jelentősen lecsökkenhet. A szürke-fekete környezetbe olvadó ruházat és a láthatósági eszközöket nem viselő gyalogos baleseti kockázata megnő, féktávolságon belül elüthetik őket. Pest Megyei Baleset-megelőzési Bizottság



Online kaszinók
Magyarország
magyar online casino

Kamerák előtt Gödöllő és a környező települések sportolói

 

Kapcsolat | ImpresszumAdatvédelem | Médiaajánlat

© Gödöllői Hírek Online