Vissza normál nézetbe Nyomtatás

Szikra nélkül nem lobban be a tűz

2014-01-18 20:42:11

Közép-európai Liga (MEVZA) 11. forduló:
VK Doprastav Bratislava
(szlovák) – TEVA-Gödöllői RC 3-0 (14, 15, 18)
Gödöllő: Csengeri, Kriegel Zs., Széles, Lutter L., Szakmáry, Hackl. Cserék: Lékó (liberó), Merkószki, Mester, Antal, Szekeres.

A hazaiak a négyes döntőbe jutásuk bebiztosítása, városunk hatosa pedig sorozatbeli első sikerének elérése érdekében lépett pályára a találkozón. A papírforma alapján nagyobb esélye volt annak, hogy a pozsonyiak elképzelése válik valóra.

Nem volt örömteli látvány, hogy az első, 19 perc alatt véget ért játszmában igencsak kidomborodott a két társulat közötti tudásbeli különbség. A nyitásaikkal sok zavart okozó vendéglátóknak nem kevesebb, mint 13 szettlabdájuk volt, és azt a luxust is megengedhették maguknak, hogy „csak” a negyediket értékesítsék.
Komoly ellenállása – sajnos – a következő etap elejére sem maradt a gödöllői egységnek, mi több, a felhalmozott ponthátrány idővel tovább bővült, ami újabb játszmavesztésbe torkollott. Eltérő okokból ugyan, de a harmadik felvonást arra is felhasználhatták az edzők, hogy valamennyi benevezett játékosuk küzdőtérre lépjen. Egyikük sem vállalt nagy rizikót, a játék képe gyakorlatilag változatlan maradt, így az egyoldalú összecsapás egy óra alatt véget ért.

Szalay Attila, a gödöllőiek trénere kissé megkeseredve összegezte a látottakat. Úgy vélekedett, hogy játékosai fásult, lelketlen csapat benyomását keltették, és a néha megjelent szikra kevésnek bizonyult ahhoz, hogy belobbantsa a tüzet.

Kilenc mérkőzés alapján a TEVA-Gödöllői RC együttese 3 ponttal, 6-27-es szett- és 609-774-es pontaránnyal a 7. helyen áll a nyolc csapatot számláló mezőnyben.
A következő két Közép-európai Liga fordulóban hazai környezetben játszanak a gödöllői lányok. Január 25-én, szombaton 18 órától a szlovén Calcit Kamnik ellen meccselnek, míg február 2-án, vasárnap 16 órakor az osztrák Linz csapatát fogadják a Szent István Egyetem sportcsarnokában. Az utóbbi ütközettel a december 14-én, a 9. fordulóban elmaradt találkozót pótolják.


Online kaszinók
Magyarország
magyar online casino

Kamerák előtt Gödöllő és a környező települések sportolói

 

Kapcsolat | ImpresszumAdatvédelem | Médiaajánlat

© Gödöllői Hírek Online