Vissza normál nézetbe Nyomtatás

A gödöllői egyetemi sport elképzelhetetlen uszoda nélkül

2013-12-10 18:05:27

Hosszú hónapok óta foglalkoztatja a gödöllői közvéleményt, hogy mikor épül meg az egyetem területére tervezett 50 x 25 méteres úszómedence, a létesítményt kiszolgáló helyiségekkel, öltözőkkel és lelátóval. A Gödöllőn hiánypótlónak tekinthető objektum megvalósításához az anyagi forrás már fél éve rendelkezésre áll, csak a szükséges engedélyek megszerzésére kell várni. Túl azon, hogy az elmúlt két nyáron ezen a téren hoppon maradt hely- és környékbeliek nyári strandolását is szolgáló uszodát a civilek is várják, az egyetemi vízilabda- és úszósport szempontjából sem mellékes a beruházás mielőbbi kivitelezése. Balázs Zoltánt, a Szent István Egyetem Sportközpontjának igazgatóját kértük a jelenlegi helyzet értékelésére.

- Bő három évvel ezelőtt indult útjára a gödöllői egyetemen az országosan is példaértékű AEGON-SZIE Tanulj és sportolj! elnevezésű program, amihez a vizes sportok képviselői is csatlakozhatnak. Saját uszoda nélkül ez nem tűnik egyszerűnek.
- Nem kérdés, egy saját uszoda jelentősen megkönnyítené az egyetemen elindult AEGON-SZIE Tanulj és sportolj! programhoz történő csatlakozást a vizes sportágak képviselői számára. Már csak azért is, mert a program egyik fontos része, hogy az egyetemi sportot színesítsük, és magasabb szintre emeljük. Ennek tükrében alakult meg a gödöllői székhelyű Főnix ISE vízilabda-csapata, amely többek között arra is hivatott, hogy lehetőséget biztosítson az egyetemünkre érkező vízilabdásoknak a versenyzésre. Ennek hatására több válogatott vízilabdás kezdte meg tanulmányait az egyetemünkön és várhatóan többen jelentkeznek majd az előttünk álló évben is.

- Milyen szintű versenyzési lehetőséget biztosít a Főnix ISE vízilabda-csapata?
- Csapatunk a 2012/2013-as szezonban mutatkozott be az országos bajnokság másodosztályában. Az idei pontvadászatban a csapat 6 ponttal vezeti a második vonal B csoportját. Az együttes tagjai között több egykori első osztályú játékos, utánpótlás válogatott játékos is megtalálható. Elég, ha csak Gyarmati Dezső unokája, Hesz Máté nevét említem, aki megfordult a felnőtt válogatottban és junior szinten világbajnoki aranyérmet nyert. Rajta kívül olyan legenda is látogatja az edzéseinket, mint a háromszoros olimpia bajnok Kásás Tamás.


- Úgy tudom, nem álltak meg a vízilabdánál, hanem létrejött az úszószakosztály is.
- Igen, idén nyáron megalakítottuk az egyesület úszószakosztályát, amit a korábban több éve működő úszóiskolánkból integrált gyerekekkel kívánunk elindítani. Úszóiskolánkban az elmúlt években több száz fiatal ismerkedett meg az úszás örömével és választotta azt sportágának. Célunk, hogy tagságot szerezzünk a Magyar Úszó Szövetségben, majd felkészítsük és versenyeztessük igazolt sportolóinkat.
A célok eléréséhez egy olyan koncepciót dolgoztunk ki, ami megteremtheti a lehetőségét annak, hogy a térségben élő gyerekek akár már 3 éves koruktól az egyesületünkben tanulják az úszás alapjait, majd az utánpótlás korosztályokat végigkísérve, egy sikeres sportpályafutáshoz segítsük őket. Természetesen, egyesületünk úszószakosztályának munkájába bárki bekapcsolódhat. Célunk is minél több gyermek uszodába csábítása, legyen az akár egyesületi formában történő versenyeztetés, vagy a szabadidő hasznos, egészségmegőrzést is szem előtt tartó eltöltése. Úszóiskolánkban jelenleg is sportmúlttal rendelkező szakképzett úszóoktatók, illetve úszóedzők foglalkoznak a fiatalokkal, és ez így lesz az egyesületben is, miután megkezdődik az úszószakosztályunkban a munka Gödöllőn. Ebbe gödöllői szakemberek is bekapcsolódhatnak, várjuk őket.

- Még egy fontos érv, ami miatt nem halasztható sokáig az egyetemi uszoda megépítése…
- Az egyetemi sport elképzelhetetlen uszoda nélkül! Jelenleg az egyetem az egyesület TAO-támogatásának segítségével szeretne végre otthont teremteni úszósportjának. Hosszú távú cél egy gödöllői uszoda felépítése a Szent István Egyetem területén, az egyetemi uszodai versenysport elindítása, egy erős úszó- és vízilabda bázis kiépítése a térségben. Eddig az infrastruktúra hiánya miatt ez csak sok utazással, budapesti és szentendrei helyszínek bérlésével tudott működni.

- Az egyetemi uszoda létesítésének ügye már hosszú hónapok óta húzódik. Úgy gondolom, az okokon nem érdemes csámcsogni. A jelenleg rendelkezésre álló információk alapján, mikor kezdődhet el végre a gyakorlati megvalósítás.
- Sejtelemesen fogalmazva: a képlet egyszerre egyszerű és bonyolult. A támogatási forrás fél éve a rendelkezésünkre áll, és a létesítmény helye is megvan. Engedélyek azonban még kellenek. Azon vagyunk, hogy ezeket mielőbb megkapjuk, majd egy-két hónapon belül elindulhasson a munka, és akár már nyáron a közönség is használhassa az egyetemi uszodát.


Online kaszinók
Magyarország
magyar online casino

Kamerák előtt Gödöllő és a környező települések sportolói

 

Kapcsolat | ImpresszumAdatvédelem | Médiaajánlat

© Gödöllői Hírek Online