Vissza normál nézetbe Nyomtatás

Mennyi szeretet fér egy cipősdobozba?

2013-12-01 10:01:13

A karitatív célokat szolgáló történet egy angol nagymamától indult, aki, látva a világégés utáni állapotokat, és megsajnálva a borzalmakról mit sem tehető gyermekeket, összecsomagolta ajándékát egy cipősdobozba, és elküldte egy szegény gyermeknek. Nem sejthette, hogy egyszerű, de nemes tettét százak, ezrek, milliók követik majd, és, hogy a cipősdobozba zárt szeretet áttör határokat, korokat, életszemléleteket, és mozgalommá fejlődik.

A cipősdoboz akció több mint egy évtizede érte el Magyarországot, 2004-ben pedig a Baptista Szeretetszolgálat elindította hazánk első önálló akcióját. Megszülettek a „fiú” és „lány” címkék, és az akció mottója: Tízezer gyermek karácsonya. Ez akkor még elérhetetlen álomnak tűnt…
Tavaly azonban már 33 ezer doboz okozott örömet országszerte a rászoruló gyermekeknek. Hogy kiknek? Kórházban ünneplő, nagycsaládban élő vagy éppen árva, tanyákon, kis falvakban éldegélő, fogyatékosként iskolában tanuló, illetve csonka családban nevelkedő, a karácsony különlegességéről alig tudó gyerekeknek.

Hogy idén hány gyermek örülhet karácsonyi ajándéknak december 24-én, az Önökön, rajtunk múlik. Érdemes kipróbálni: mennyi szeretet fér el egy cipősdobozban?
December 18-ig a gödöllőiek is ajándékozhatnak. A dobozokat a Dózsa György úti Shell-benzinkút szomszédságában található baptista imaházba (Gödöllő, Kornya Mihály u. 2.) lehet eljuttatni, szerdai napokon 10.30 és 12 óra, valamint vasárnap 17 és 19 óra között. További információs a (06-20) 886-0721-es telefonszámon kérhető.


Online kaszinók
Magyarország
magyar online casino

Kamerák előtt Gödöllő és a környező települések sportolói

 

Kapcsolat | ImpresszumAdatvédelem | Médiaajánlat

© Gödöllői Hírek Online