Vissza normál nézetbe Nyomtatás

Városkártya bevezetését tervezik Gödöllőn

2013-11-19 17:05:54

A Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetségének (VOSZ) Közép-Magyarországi Regionális Szervezete, a Pest Megyei és Érd Megyei Jogú Városi Kereskedelmi és Iparkamara, valamint a KAVOSZ Vállalkozásfejlesztési Zrt. november 19-én a Gödöllői Királyi Kastély barokk színházában tartotta meg országjáró rendezvénysorozatának Pest megyei eseményét, aminek fókuszában a Széchenyi Kártya Program és az Útdíj Hitelprogram eddigi sikereinek értékelése és a felmerülő kérdések megbeszélése állt.

A házigazda település vezetése nevében – a napokban Kínába utazott polgármester helyett – Tóth Tibor alpolgármester köszöntötte a rendezvény résztvevőit. Gémesi György első számú helyettese mondandójában kiemelte, Gödöllő vezetése mindig is fontosnak tartotta a kis- és középvállalkozások jelenlétét a helyi gazdaságban, mert ők is nagymértékben hozzájárulnak ahhoz, hogy a városban ne csak lakni, hanem élni is jó legyen. Tóth Tibor egy bejelentést is tett, miszerint: a település irányítóiban már jó ideje megfogalmazódott a városkártya bevezetésének gondolata, ami elősegítheti és erősítheti azt a szándékot, hogy a gödöllői polgárok minél több pénzt költsenek el jövedelmükből a helyi gazdasági élet szereplőinél.

Ezt követően, a rendezvény szakmai részében a mikro-, kis- és középvállalkozások versenyképességét – a szervezetek képviselői szerint – sikeresen növelő Széchenyi Kártya Program eddigi tapasztalatait és a következő, 2014-2020-as uniós költségvetési ciklusra vonatkozó terveket ismertették az előadók.
Még gyorsabb, még egyszerűbb, még olcsóbb, még jobb! Ez volt a mottója a KAVOSZ Zrt. által irányított, és már 11 hitelintézetnél forgalmazott, állami kamattámogatással igényelhető Széchenyi Kártya Programról elhangzott tájékoztatóknak. A gazdaságélénkítést szolgáló modell népszerűségét mi sem jelzi jobban, mint az, hogy Pest megyében eddig közel 19 ezer ügylet jött létre, aminek köszönhetően a megyében kihelyezett hitelek összege meghaladja 132 milliárd forintot.


Elhangzott, hogy a programon belül a máig legnépszerűbb konstrukció, a Széchenyi Kártya „klasszik” szabadon felhasználható folyószámlahitel a már legalább egy éve működő mikro-, kis- és középvállalkozások átmeneti pénzügyi gondjainak megoldására szolgál. Emellett hasznos lehet a Széchenyi Forgóeszközhitel is, ami már nem pusztán az átmeneti likviditási problémák áthidalását teszi könnyebbé, hanem hosszabb, akár 3 éves futamideje miatt forgóeszközök (alapanyagok, árukészletek) finanszírozására ugyancsak alkalmas. A vállalkozásokat segítő kölcsönök „családja” nem lenne teljes a Széchenyi Beruházási Hitel, az uniós pályázatokhoz igényelhető Széchenyi Önerő Kiegészítő Hitel és a Széchenyi Támogatást Megelőlegező Hitel nélkül, amik esetében a Kormány idén május 1-jétől évi 5 százalékpont kamattámogatást biztosít a hitelszerződések teljes összegéhez, az adott ügylet futamidejének első három évére. Még olcsóbb lett az Agrár Széchenyi Kártya is, mivel a Vidékfejlesztési Minisztérium duplájára, 2-ről 4 százalékra növelte a konstrukció kamattámogatásának mértékét.

Az augusztus közepe óta igényelhető, és november óta könnyítésekkel megszerezhető Útdíj Hitel a szakemberek meglátása szerint nagy népszerűségnek örvend a fuvarozó vállalkozások körében. A KAVOSZ Vállalkozásfejlesztési Zrt. által nyújtott hitel egy államilag támogatott, rulírozó jellegű – azaz visszafizetés esetén, akár többször is igénybe vehető – hitelkonstrukció, ami segít a vállalkozások számára áthidalni az úthasználat előtt fizetendő útdíj és a később befolyó fuvardíj megérkezéséig tartó, likviditási nehézségeket okozó időszakot. A hitelhez az állam évi 4% kamattámogatást biztosít. Ennek, és az alacsony költségeknek köszönhetően, ez a fuvarozó vállalkozások számára elérhető legkedvezőbb finanszírozási lehetőség, amihez kezdő vállalkozások is hozzájuthatnak.


Online kaszinók
Magyarország
magyar online casino

Kamerák előtt Gödöllő és a környező települések sportolói

 

Kapcsolat | ImpresszumAdatvédelem | Médiaajánlat

© Gödöllői Hírek Online