Vissza normál nézetbe Nyomtatás

Lakossági közöny övezte a gödöllői közmeghallgatást

2013-11-14 21:03:27

Akárcsak tavaly, idén is a hulladékgazdálkodás kérdése volt a fő napirendje az évente egy alkalommal kötelező közmeghallgatásnak Gödöllőn. A Városháza földszinti nagytermében lezajlott, rekord rövidségű, mindössze 50 perces eseményt halovány lakossági érdeklődés kísérte.

Különbség igencsak akadt a két rendezvény között, hiszen amíg az elmúlt évben sokkal derűlátóbb tájékoztatót követhetett figyelemmel a hallgatóság, addig a mostani, november 14-i fórum a közszolgáltatási területen esedékessé vált, gödöllőieket is érintő válságkezelésre való felkészülésről szólt. Pontosabban: szólt volna, ha a polgármester nem veszi észre, hogy a teremben helyet foglalók az utóbbi hetekben legalább egyszer szembesültek a vészharang-kongatással.

November 5-én a gödöllői képviselőtestület és a helyi önkormányzat állandó bizottságainak tagjai ugyanis már értesülhettek a Zöld Híd Régió Kft. által működtetett hulladékgazdálkodási rendszer egyre mélyülőnek kikiáltott kríziséről. Rajtuk kívül a polgármesteri hivatal munkatársai, a rendőrség képviselői, illetve néhány önkormányzati fenntartású gazdasági társaság igazgatója jelent meg a közmeghallgatáson. No, meg, egy-két érdeklődő.


A jelenlévők – többek között – megtudhatták a Gémesi György által „slágertémának” nevezett ügyről, hogy felsőbb körökből továbbra sincs válasz arra, miként oldódik meg a probléma, miközben bizonytalan helyzetbe sodródik a hulladékgazdálkodás 109 településen.

Hogy a közmeghallgatás ne legyen hiábavaló, városunk első embere – miután az érdeklődés hiányát elsősorban az internetes fórumokon történő véleménynyilvánítási és tájékozódási lehetőségekkel magyarázta – más témákról (adósságkonszolidáció, közigazgatás átszervezése, iskolák államosítása, sportingatlan-fejlesztések) is beszélt. Eközben derült fény arra: jövő szeptemberben szeretné lerakni a városi uszoda alapkövét, hogy – ha minden jól alakul – 2015-ben már használni is lehessen a létesítményt.


Online kaszinók
Magyarország
magyar online casino

Kamerák előtt Gödöllő és a környező települések sportolói

 

Kapcsolat | ImpresszumAdatvédelem | Médiaajánlat

© Gödöllői Hírek Online