Vissza normál nézetbe Nyomtatás

Bíróságon folytatódhat az üléstermi csetepaté

2013-10-30 17:24:34

Az október 30-i gödöllői képviselőtestületi ülésen elhangzottak alapján könnyen megeshet, hogy Gémesi György beperli Vörös Istvánt, miként az is, hogy a Fideszes képviselő keresetet indít a polgármester ellen. A két személy közötti – döntően politikai hangvételű – csetepaté nem újkeletű, hosszú hónapok óta „szívják egymás vérét” a városházi ülésteremben.

Vörös István legutóbb azzal verte ki a biztosítékot Gémesi Györgynél, hogy Tízmilliók csókosoknak? címmel interpellációt intézett településünk első emberéhez, azt tudakolva, milyen eljárás és döntés alapján kapta meg az Attraktív-Kert Kft. a Mária-oszlop körüli tereprendezés nettó értéken számolva csaknem 35 millió forintos munkálatait, illetve az egyik, lokálpatrióta klubos önkormányzati képviselő, Varga Árpád érdekeltségi körébe tartozó Varga és Fiai Kft. a belvárosi aluljáró bruttó 12,5 millió forintos költségű felújítását.
A polgármesteri válasz – amit Vörös István nem fogadott el, de a testületi többség megtette – részletesen ismertette a szabályosan lefolytatott közbeszerzési-, illetve pályázati eljárásokat, a bíráló bizottságok által adott értékeléseken alapuló döntéseket, az interpelláció címét viszont nehezményezte. Gémesi arra kérte a Fideszes városatyát, vonja vissza a címben megfogalmazott kérdést és kérjen bocsánatot az érintettektől. Vörös István ezt nem tette meg, így a településvezető határozati javaslatot fogadtatott el, miszerint: a gödöllői képviselőtestület felszólítja Vörös Istvánt, hogy tartózkodjon a nyilvánosság előtt olyan valótlan tények állításától, híresztelésétől, illetve valós tények hamis színben történő feltüntetésétől, amik alkalmasak az önkormányzat jó hírnevéhez fűződő jogának megsértésére. Gémesi szóbeli kiegészítésében kilátásba helyezte, hogy ezért jogi eljárást kezdeményez.

Néhány perccel később, egy másik napirend kapcsán, Vörös Istvánon volt a sor. Ekkor ő mondta ki, hogy perbe hívja a polgármestert, aki a gödöllői képviselőtestület szeptember elején megtartott zárt ülésén személyét érintő megjegyzéseket, kijelentéseket tett, majd az október utolsó szerdáján a testület elé terjesztett határozati javaslatban megfogalmazottak elfogadtatásával megtagadta Vörös István kérését, a zárt ülésről készült jegyzőkönyv teljes és részleges nyilvánosságra hozatalát.
A képviselő végül megkapta a dokumentumot, aminek átvételét kézjegyével igazolta. A nyilvánosság erejével azonban nem élhet, ezáltal abban bízik, hogy egy sikeres jogorvoslati eljárás után publikussá válhat, miket mondott neki vagy róla Gémesi.


Online kaszinók
Magyarország
magyar online casino

Kamerák előtt Gödöllő és a környező települések sportolói

 

Kapcsolat | ImpresszumAdatvédelem | Médiaajánlat

© Gödöllői Hírek Online