Vissza normál nézetbe Nyomtatás

Ilyenek a vonatok minivilágának csodái

2013-10-20 12:34:20

Október 24-27. között – a Múzeumok Őszi Fesztiválja programsorozat részeként – második alkalommal rendezik meg a Gödöllői Vasútmodell-kiállítást, aminek helyszíne ezúttal a Gödöllői Királyi Kastély lovardája lesz. A rendezvényen a hazai vasútmodellező társadalom legszebb terepasztalait (összesen nyolc darabot) és diorámáit láthatják az érdeklődők.

Felejthetetlen élményt nyújt kicsiknek és nagyoknak egyaránt a valósághoz megszólalásig hasonlító minivilágban a digitálisan vezérelt vonatközlekedés és közúti forgalom. Életre kel az 1920-as évek svájci és erdélyi hegyivasútja, gazdag vonatforgalomba enged betekintést a németországi vasutat az 1960-as és 70-es években bemutató terepasztal, valamint látványos vonatkeresztezéseket szemléltet a mai modern vasutat kicsiben közkinccsé tevő óriás terepasztal. A fiatalabb korosztály interaktív foglalkozás keretén belül megismerkedhet a modellkészítés fortélyaival is.

A felnőttek 1.200 forintért kereshetik fel a kiállítást, míg a nyugdíjasoktól és a diákoktól 750 forintot kérnek el. A családi belépőt (1 felnőtt és 3 gyermek, vagy 2 felnőtt és 2 gyermek) 3.200 forintért kínálják. Az iskolai- vagy szervezett csoportok (minimum 15 fő) személyenként 600 forintért válthatnak belépőjegyet (a csoportkísérőnek nem kell fizetni). A 3 éves kor alatti gyerek, valamint bármely hazai, fogyatékos embereket képviselő érdekvédelmi szervezet által kiadott, arcképes igazolvánnyal rendelkező személy, illetve a vele érkező egy fő kísérő ingyenesen juthat be az eseményre.

Az érdeklődők október 24-én, csütörtökön és 27-én, vasárnap 10 és 18 óra, 25-én, pénteken és 26-án, szombaton 10 és 19 óra között kereshetik fel a II. Gödöllői Vasútmodell-kiállítást.


Online kaszinók
Magyarország
magyar online casino

Kamerák előtt Gödöllő és a környező települések sportolói

 

Kapcsolat | ImpresszumAdatvédelem | Médiaajánlat

© Gödöllői Hírek Online