Vissza normál nézetbe Nyomtatás

Ha már büntetsz, legalább méltósággal tedd!

2013-10-07 13:42:08

Hírportálunk megmondójával, Lacával mindig történik valami. Legutóbb egy közterület-felügyelővel hozta össze a sors Gödöllőn.

Igen, rossz helyen parkoltam, és megbüntettek. Elismerem, és megérdemlem, vétettem a szabályok ellen, tehát fizetnem kell. Szabályok, amik között élünk, és amikből egyre több keletkezik. És, ha szabályok vannak, akkor vannak büntetések is. Olyan ez már, mint egy óvoda, ahol tanultuk az életet, és neveltek, büntettek. Csak annyi a különbség, hogy már nem óvodában vagyunk, és már nem vagyunk gyerekek. A körülöttünk lévő ország viszont arra „szakosodott”, hogy minél több módon meg tudjon büntetni. De, ha már megbüntetnek, akkor azt ne így, ahogy engem.

Történt ugyanis: megálltam egy bankautomata közelében, hogy pénzt vegyek ki. Az adott bank forgalmas helyen van, és parkoló összesen 3 (azaz három) darab van hozzá. Úgy látszik, ennyi elég volt a működési engedélyhez. Az igaz, hogy a bankkal szemben van egy parkoló, amiben uszkve 10 autó elférne, de az le van zárva, mert magánterület. Most már az. Igaz, a parkoló kialakításáig sem lehetett parkolóként használni, hiszen a temető egy része volt. Emlékszem, amikor elkezdték átalakítani azt a területet, szinte könnyekig voltam hatva, hogy megteszi ezt a város, hiszen azon a részen sok olyan vállalkozás üzemel, akiknek jól jön, ha a hozzájuk érkező vevők kényelmesen le tudnak parkolni. Aztán hamar észrevettem, hogy ez egy újabb vállalkozás, akinek magánparkolója lett. Mivel a közelben dolgozok, így naponta többször látom, de csak az üres parkolót, bezárt kapukkal. Átlagosan 2 naponta áll bent egy autó, az is feltételezhetően a vállalkozás saját gépjárműve. Az utcán meg egymás hegyén-hátán az autók. Az is egy darabig.

Hiszen az utca azon oldalának elejére kikerült egy megállást tiltó tábla. Ezek után a közterület-felügyelők sűrűn látogatják ezt a területet. Hiszen így, vagy úgy meg kell állniuk azoknak, akik a bankba, vagy a többi üzletbe mennek, és azt a közelben nem tudják megoldani, csak szabálytalanul.
Én is így tettem, de a történetem kicsit pikánsabb lett. Kiszálltam a kocsiból, átszaladtam a bank-automatához, betoltam a kártyám, és valaki kopogtat a vállamon. A közterület-felügyelő az. Szól, hogy rossz helyen parkolok. Nahát – gondoltam –, de rendes, szól, nehogy meg kelljen büntetnie! Mivel fél perc volt hátra a pénzfelvételig, mondtam neki: köszi, fél perc és ott vagyok, elmegyek. Így is történt, de mire odaértem, már fotózott.

Elképesztő pofátlanság. Rendben, a munkáját végzi, de ha már valaki arra adja a fejét, hogy embertársait bünteti, végezze azt méltósággal! Elhatároztam, hogy nem fizetem ki a büntetést, hanem közmunkát vállalok, így nem valami állami „zsebbe” folyik be a pénz, hanem hasznosat teszek a Gödöllőn lakókért. Laca


Online kaszinók
Magyarország
magyar online casino

Kamerák előtt Gödöllő és a környező települések sportolói

 

Kapcsolat | ImpresszumAdatvédelem | Médiaajánlat

© Gödöllői Hírek Online