Vissza normál nézetbe Nyomtatás

Tanúként hallgatták ki a gödöllői városvezetőket

2013-10-02 09:19:32

Lezárult a Vörös István Fideszes önkormányzati képviselő által a Rézgombos-szolgáltatóház beruházás előkészítése és megvalósítása kapcsán gyanúként felmerült hanyag kezelés vétsége elkövetésének tárgyában ismeretlen tettes ellen a Központi Nyomozó Főügyészségen keresztül tett feljelentés hatására a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Igazgatósága Gazdaságvédelmi Osztályán lezajlott nyomozás.

Szeptember 11-i keltezéssel olyan határozat született, hogy a cselekmény nem bűncselekmény, ezért a hatóság a nyomozást az ügyben megszüntette. Az eljárás folyamán tanúként hallgatták ki – többek között – Gémesi György polgármestert, dr. Nánási Éva címzetes főjegyzőt, a gödöllői polgármesteri hivatal több munkatársát, illetve a beruházást megvalósító ELSZER INVEST Kft. ügyvezető igazgatóit.

A feljelentő azt kifogásolta, hogy a gödöllői önkormányzat vagyonában a Rézgombos-szolgáltatóház és az alatta, valamint mellette épült mélygarázs-beruházás kapcsán megvalósult szabálytalan vagyonkezelés alkalmazásával ismeretlen tettesek folyamatosan vagyoni hátrányt okoztak az önkormányzatnak. Álláspontját – egyebek mellett – azzal indokolta, hogy a beruházásnak helyet adó telek, illetve ingatlan az önkormányzati törzsvagyon részét képezte, ami ezáltal elidegeníthetetlen volt. A mélygarázs önkormányzat által, adásvétel útján történő megszerzése csak a közbeszerzési eljárás megkerülését szolgálta.

A nyomozás során a rendőrség munkatársai nem tudtak olyan személyi vagy tárgyi bizonyítékot felkutatni, ami bármilyen bűncselekmény elkövetésének akár az egyszerű gyanúját alátámasztotta volna, így a gazdaságvédelmi osztály vezetője a nyomozás megszűntetéséről határozott.


Online kaszinók
Magyarország
magyar online casino

Kamerák előtt Gödöllő és a környező települések sportolói

 

Kapcsolat | ImpresszumAdatvédelem | Médiaajánlat

© Gödöllői Hírek Online