Vissza normál nézetbe Nyomtatás

Barátságosabb lett a házigazda a tetoválás láttán

2013-10-01 12:34:17

Lassan visszafelé közeledik a 3.700 kilométeres hosszúságúra tervezett csizmatúráról a gödöllői amatőrbringás Almási Attila és társa, Végh Tibor. Már Itália nyugati partvidékén tartanak, onnan küldték az alábbi sorokat.

16. nap, szeptember 24.: Az időjárás egész nap kedvezett nekünk, szép napos időben tekertünk. A terepviszonyok azonban meglehetősen nehezek voltak, utunk hegyek sokaságán vezetett. Már lassan három hete úton vagyunk, ma alkalmunk nyílt megmérni magunkat. Tibi 5 és fél kilót fogyott, jó magam pedig 2 kilót vesztettem. Bonifati után 5 kilométerre szálltunk meg, 153 kilométert mentünk.

17. nap, szeptember 25. : Ez a nap jócskán fárasztó volt, az olasz hegyek ismét megnehezítették utunkat. A holtponton túljutva 127 kilométert tettünk meg, Palinurora érkeztünk.

18. nap, szeptember 26.:  Megérkeztünk Nápolyba. Utunkat színesítve, ismét jutott időnk egy kis városnézésre. Nápolyban - túlzsúfoltsága ellenére - az emberek nagyon óvatosan és körültekintően közlekedtek, amikor velünk, kerékpárosokkal találkoztak. De ezt a tényt egész Itália népére el tudjuk mondani: az emberek nyugodt mentalitással fogadják a tekerőket.  Nápolyban utunk során első alkalommal aludtunk ágyban, egy hotelben. Az éjszaka nagyon kellemesen telt, jól kipihentünk magunkat. Reggelit és vacsorát is kaptunk bőségesen. Éjszakánk nyugodt volt, még a kerékpárunkat is elzártuk. Bár olaszul nem beszélünk, de a házigazda észrevette a milicia tetoválásom az alkaromon, ezért még barátságosabb lett.  173 kilométert tekertünk.

19. nap, szeptember 27.: Ma megérkeztünk a Vezúvhoz, fantasztikus élményben volt részünk.  93 kilométert tettünk meg, sátrainkban egy lakatlan területen aludtunk.

20. nap, szeptember 28.: Rómától 30 kilométerre vagyunk, sátrainkat felállítottuk. A nap folyamán Itália kedvenceivel táplálkoztunk, szőlővel, banánnal, kivivel.  Persze, a csemegére csak 158 kilométer letudása után fanyalodtunk.

Előzmények
Bátor gödöllőieket csodáltak a velencei lagúnák keskeny hídjain
Rendőrségre kerekeztek a becsületes megtalálók
Elérték az olasz csizma legdélebbi részét a gödöllői bringások


Online kaszinók
Magyarország
magyar online casino

Kamerák előtt Gödöllő és a környező települések sportolói

 

Kapcsolat | ImpresszumAdatvédelem | Médiaajánlat

© Gödöllői Hírek Online