Vissza normál nézetbe Nyomtatás

Tésztagyártó és mozi-üzemeltető kapja idén a Gödöllő Vállalkozója díjat

2013-09-20 08:56:42

A gödöllői képviselőtestület tagjai június 27-én, zárt ülésen döntöttek arról, hogy kiknek ítélik oda a Gödöllő Vállalkozója díjat. A határozat értelmében, idén Józsa Béla vállalkozó, a száraztészta-gyártással 27 éve foglalkozó Józsa Kft ügyvezetője, valamint Reményi Richárd, a Gödöllői Városi Filmszínház bérlője érdemelték ki az önkormányzat által 2002-ben alapított elismerő címet, a kitüntetéssel járó díszoklevelet, a pelikános kutat ábrázoló bronzplakettet, illetve a város címerével ékesített asztali zászlót.

Az indoklás szerint Józsa Béla a korszerű technikával felszerelt cége által elkészített minőségi termékeivel és munkásságával, valamint Gödöllőn végzett színvonalas vállalkozói tevékenységével, Reményi Richárd pedig a városban végzett kimagasló filmszínházi fejlesztésével és magas fokú szakmai hozzáértésével vált méltóvá az elismerésre.

A Gödöllő Vállalkozója díj elnyerésére a beérkezett ajánlások alapján ebben az évben kilencen pályáztak eséllyel. A kitüntetéseket szeptember 26-án, csütörtökön – várhatóan 10.30 órakor, a képviselőtestület első őszi ülését követően – a Városháza épületének földszinti nagytermében adják át.


Online kaszinók
Magyarország
magyar online casino

Kamerák előtt Gödöllő és a környező települések sportolói

 

Kapcsolat | ImpresszumAdatvédelem | Médiaajánlat

© Gödöllői Hírek Online