Vissza normál nézetbe Nyomtatás

Gödöllőiek a NAV legfrissebb csúcsadós-listáján

2013-09-10 10:49:34

Szokásához híven a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) rendszeresen közzéteszi azoknak a cégeknek és magányszemélyeknek a listáját, akik jelentős összegű adótartozást halmoztak fel. A csúcsadósok táborában mindkét kategóriában akadnak gödöllői lak- és székhelyűek.

A jelentős összegű adóhiánnyal érintett adózók listáján a július 25-i állapot szerint 159-en szerepelnek. Köztük egy gödöllői székhelyű kft. is, amely a 11. a rangsorban. A cég megállapított adóhiányának összege 560.325.000 forint, míg a megállapított jogkövetkezmények összege 650.659.000 forintra rúg, azaz: az együttes tartozás meghaladja az 1,2 milliárd forintot.

Az állami adóhatósághoz teljesítendő bejelentkezési kötelezettségüket elmulasztó adózók (53) között egy gödöllői lakcímmel rendelkező hölgy neve olvasható.

Ha böngészésbe kezdünk az állami adóhatóságnál nyilvántartott, 180 napon keresztül folyamatosan fennálló, 100 millió forintot meghaladó adótartozással rendelkező – nem magánszemély – adózók (1.836 gazdasági társaság) körében, a június 30-i állapot szerint összesen kilenc gödöllői székhelyű lelhető fel. Közülük hat felszámolás alatt van, végelszámolási eljárás azonban egyikük ellen sem folyik.

Az állami adóhatóságnál nyilvántartott, 180 napon keresztül folyamatosan fennálló, 10 millió forintot meghaladó adótartozással rendelkező magánszemélyek 2.770 fős táborában – a június 30-i állapotot figyelembe véve – három gödöllői férfi neve található. Ebben a kategóriában tartják nyilván a NAV felé fél éve legalább 10 millió forinttal „sáros” egyéni vállalkozókat (1.296 fő) is, akik között kettő a gödöllőiek száma.

Aki részletesebben kíván elmélyülni a listákban, itt megteheti.


Online kaszinók
Magyarország
magyar online casino

Kamerák előtt Gödöllő és a környező települések sportolói

 

Kapcsolat | ImpresszumAdatvédelem | Médiaajánlat

© Gödöllői Hírek Online