Vissza normál nézetbe Nyomtatás

Megújult a COOP-áruház a Palotakerten

2013-09-10 15:13:34

Tavaly novemberben, a Match-áruházlánc Magyarországról történt kivonulása következtében a palotakerti élelmiszer-áruház a Gödöllő COOP Zrt. tulajdonába került. Az új vezetés már akkor ígéretet tett a bolt teljes körű átépítésére, modernizálására. Az áruház korábbi körülményei szükségessé tették a bolt jelentős átalakítását, megújítását, hogy az újra a vevői igényekhez méltó lehessen.

Az üzlet átalakulása több ütemben zajlott. Az első fázisban a forgalmazás alapvető körülményei újultak meg, a felújítás végső fázisában pedig egy nagyobb energetikai és átfogó esztétikai fejlesztés következett.  A bolt kiszolgáló egysége 400 négyzetméteres alapterületű. Nagy parkolója miatt hétvégi nagybevásárlásokra alkalmas üzlet, ami széles választékkal rendelkezik, túlmenően – igazodva a helyi igényekhez – hosszú nyitva tartással működik és vasárnap is nyitva tart.

Az áruválasztékban – az alapvető választékon kívül – helyet kaptak a helyben sütött finom pékáruk, a friss cukrászsütemények, grill termékek, valamint az egészséges és diabetikus árufélék is. Az eladótérben, a helyi kismamák és babák örömére, külön polcot szenteltek a legfontosabb babaápolási termékeknek.
A megnövekedett áruválaszték nagyobb létszámú munkaerőt követel, így első lépésben a bolti kollektíva 6 fővel gyarapodott, akik közül 4 regisztrált munkanélküli volt, ezzel a cég javította a kistérségi foglalkoztatási helyzetet. Ezen felül 2 fő szakiskolai tanuló is segít a kiszolgálásban, de a remények szerint a forgalom növekedésével a dolgozói létszám tovább emelkedhet.


Az áruválaszték bővülésén és a bolti környezet esztétikusabb megjelenésén túl, mostantól más, a vásárlási élmény növelését célzó újdonságokkal is találkozhatnak a vevők. Ezek közül kiemelendő a Buday Péter mesterszakács receptjeit tartalmazó kioszk, ami a receptötletek mellett, segítséget nyújt a háziasszonyoknak az alapanyagok kiválasztásában is. További újdonság az integrált bolti kijelző, ami hasznos információkat, valamint a boltban futó aktuális akciókat hirdeti.

A Gödöllő COOP Zrt. részéről őszintén remélik, hogy a mintegy két és fél hónapig tartó munka eredménye elnyeri majd a vevőközönség tetszését, és a vásárlók a jövőben is nap, mint nap betérnek a megújult környezetben működő, a COOP-üzletláncra jellemző széles és minőségi áruválasztékot kínáló palotakerti üzletbe.
Először ezt szeptember 12-én, csütörtökön 8 órakor tehetik meg, amikor ünnepélyesen megnyitják a megújult COOP-szupermarketet Gödöllőn, a Palotakerten.


Online kaszinók
Magyarország
magyar online casino

Kamerák előtt Gödöllő és a környező települések sportolói

 

Kapcsolat | ImpresszumAdatvédelem | Médiaajánlat

© Gödöllői Hírek Online