Vissza normál nézetbe Nyomtatás

Zárt ajtók mögött tárgyaltak a gödöllői adósságállomány állami átvállalásáról

2013-09-03 18:06:25

Az már az év elején nyilvánvalóvá vált, hogy Gödöllő esetében 40 százalék lesz az önkormányzat által felhalmozott tartozásra vonatkozó, állam által vállalt adósságkonszolidáció aránya. Ennek tudatában számítások, egyeztetések és döntések is történtek az elmúlt hónapokban. Mígnem elérkezett szeptember 3-a, amikor rendkívüli képviselőtestületi ülésre hívták a gödöllői városatyákat, akik zárt ajtók mögött tárgyaltak.

Miről? Kérdeztük Futás Leventét, a Fidesz önkormányzati képviselőjét:
- Egy nappal korábban értesültünk a rendkívüli testületi ülésről. Ráadásul, a meghívóból kiderült, hogy zárt ülés lesz, és az egyetlen nevesített napirendi pont Gödöllő valamivel több mint 11,6 milliárd forintos adósságállományának állami konszolidációjáról szól.
Nem igazán értettem, miért a zárt ülés, ugyanis közpénzről lévén szó, véleményem szerint nem kellett volna a nyilvánosságot kizárni. Ügyrendi hozzászólásban kezdeményeztem az ülés nyilvánossá tételét. Természetesen, Gémesi György és csapata 10 szavazattal leszavazta javaslatomat. Érdekesnek és elgondolkodtatónak tartom, ha az adósságról van szó, megy a titkolózás. Sovány vigasz, de legalább indirekt módon beismerte a lokálpatrióta klubos többség, hogy a gödöllői önkormányzat teljes tartozásállománya 11,6 milliárd forintra rúg a jelenlegi devizaárfolyamon.


Online kaszinók
Magyarország
magyar online casino

Kamerák előtt Gödöllő és a környező települések sportolói

 

Kapcsolat | ImpresszumAdatvédelem | Médiaajánlat

© Gödöllői Hírek Online