Vissza normál nézetbe Nyomtatás

Gerilla-kertészek jártak a gödöllői tüdőgondozóban

2013-08-01 11:34:31

Egyszerű, de nagyszerű akciót hajtott végre egy kis csapatnyi ember a minap: akciójuk egyszerre hétköznapi és rendkívüli, az olvasóra bízzuk, hogyan értékeli. Július 30-án, az év egyik legforróbb napja után, a hidegfrontban kicsit felüdült lélekkel ülhettek a számítógépük előtt, akik megláttak egy bejegyzést a Facebook-on, azon belül a közel háromezer fős Gödöllő csoport üzenőfalán, ahol rendszeresek a fotók a város régi és mai szépségeiről, és persze a nem annyira szépségeiről is, például: egyes közterületek állapotáról.

Most az történt, hogy egy, a tüdőgondozó utcájában élő lakos lefotózta az Ady sétányon található tüdőgondozó Légszesz utca felől megközelíthető gondozatlan kertjét, a kilógó ágakat, amikről látszott, hogy a járdán járókat is zavarta. Ezt követően a képeket megosztotta a Gödöllő csoportban, majd megindult a beszélgetés a kép alatt, ahogy szokott.
Hozzászólások követték egymást, hogy „kinek és mi lenne a dolga” ezzel a jelenséggel, illetve egyébként mit lehetne tenni. Egyszer csak egy hozzászóló bedobta a közös felületre a következő mondatot: „Hát, hajrá, csináljuk meg! Én egy metszőollóval és egy szabad órámmal szívesen beszállok.”

Ezt követően felpörögtek az események, nem telt bele fél óra, és egy másik csoporttag aktív állampolgárként két telefonhívással megszerezte az engedélyt az épületben működő gondozó főorvosától, majd a gondozót működtető Tormay Károly Egészségügyi Központ vezetőjétől is. A csoport tagjai a Facebook-üzenőfalon megbeszélték a várhatóan keletkező zöldhulladék sorsát is, és a szükséges feltételek (bejutás, áram) biztosítását.
Percek alatt kialakult, hogy ki, milyen szerszámot hoz, és mikor lesz a találkozó: már aznap délután négy órakor be is indult a „gerilla-kertészkedés”, ahogy egy tag nevezte mókásan. (Gerilla-kertészkedés: főleg nagyvárosokban fordul elő, hogy általában éjszaka, engedély és előzetes bejelentés nélkül ültetnek virágokat vagy egyéb növényeket az aktivisták, akik szintén általában az interneten szervezik ezt meg.)

E sorok írója kicsit késve, 16.20-ra ért oda a gondozóhoz, és már mintegy 10 embert látott sürgölődni az épület körül: férfiak és nők, fiúk és lányok fűrészelték az útra kihajló ágakat, vágták le az elsárgult gallyakat, gyomláltak, metszettek, sepertek: tehát dolgoztak, ahogy egy kertrendezéskor általában mindenki szokott. Lelkes és optimista hangulatban. A résztvevők között volt, aki szabadságát töltötte, volt vakációzó diák, és volt munkanélküli is, és olyan is, aki munka után jött el önkénteskedni. A gondozó munkatársai a dolgukat végezték, a betegekkel foglalkoztak, de azért arra is találtak módot, hogy a kertben önkéntesen dolgozókat ásványvízzel és kávéval kínálják.


A szinte pillanatok alatt megszépült és rendezettebb képet mutató kertre mosolyogva nézett ki a gödöllői tüdőgondozó főorvosa, dr. Farkas Éva, aki még a munka végén, fél hatkor is bent volt, pedig a rendelés már 2 órakor véget ért. Kérdésemre elmondta, hogy a gondozónak a betegek ellátása után is sok a munkája, a gyógyításra szorulóknak helyet kell szereznie, kórházakkal egyeztetni. Jelenleg, a nyár közepén nem túl nagy, csaknem 30 fős a napi betegforgalom, de ez ősztől tavaszig sokszor megháromszorozódik, akár a napi száz főt is eléri. Gyerekek és felnőttek is jönnek hozzájuk, ami nagy terhelést jelent a dolgozóknak. Ezzel együtt lelkiismeretesen és tudásuk legjavát nyújtva segítik az allergiás, asztmás és egyéb, tüdőbeteg vagy szűrésre érkező pácienseket. A doktornő bevallotta, nagyon meglepte őt ez a kezdeményezés, és mivel nagy szükség van rá, örömmel fogadta.
A Tormay Károly Egészségügyi Központ vezetőjét, Nagy Árpádot is megkérdezték, aki szintén köszönettel fogadta és természetesen engedélyezte a munkálatokat. Már régóta küzdenek ezzel a problémával, hogy a kerti és az épület körüli teendők elvégzésére nincs módjuk, eszközük. Az egészségügyi személyzet munkájába nem is fér bele, hogy rendezzék a külső környezetet, bár tettek lépéseket. Az 1955-ben épült, önkormányzati tulajdonban lévő épületben már évek óta nem volt nagy felújítás, de kisebb beruházásokkal, festéssel, tetőcserével. igyekeztek megóvni az épület állagát. A belső udvaron árnyat adó nagy fák, bokrok vannak. Az L-alakú épület védelmében itt le tudnak ülni a várakozók, és a mozgássérültek, mentősök is behajthatnak autóval.

A munkálkodás során készült képeket is megosztották a lelkes aktivisták, és felmerült, hogy szükség lenne még ilyen munkálatokra, és mások is szívesen vennének részt ebben. Akár a tüdőgondozó belső udvarán is, ahol maradtak még feladatok. A megoldás az Önök kezében van: a gerilla-kertészet akciójához bárki, bármikor csatlakozhat, kezdeményezhet és megoldhat problémákat. Nem kell hozzá semmi különös, csak odafigyelés, némi szabadidő és lelkesedés. No és egy ismerősi vagy közösségi hálózat. Lehet a neten, telefonon, élőben – mondjuk – egy játszótéren.

Egy adalék a cikk végére: a közös munka során kiderült, hogy mindenki nagyon jól érezte magát, lelkesen és örömmel dolgozott, tehát ismét beigazolódott, hogy az önkéntes segítő munka – bár pénzbeli jutalommal nem jár, mégis – magában hordozza a jutalmazást. Önbizalma, jókedve, tettrekészsége fejlődhet annak, aki ilyenben részt vesz. Nem beszélve a társadalmi hasznosságáról. Hajrá, civilek, hajrá Gödöllő!
Egy résztvevő beszámolója


Online kaszinók
Magyarország
magyar online casino

Kamerák előtt Gödöllő és a környező települések sportolói

 

Kapcsolat | ImpresszumAdatvédelem | Médiaajánlat

© Gödöllői Hírek Online