Vissza normál nézetbe Nyomtatás

Diák életpálya-modell a Gödöllői Angol-Magyar Középiskolában

2013-07-27 15:40:44

Külsőleg és tartalmilag minden évben megújul a Faiskola téren található Gödöllői Angol-Magyar Érdekeltségű Gimnázium és Szakközépiskola. Az új, szeptemberben induló iskolaszezon előtt sincs ez másképp. Galgóczi Ferenc tulajdonos, főigazgató úgy véli, ez el is várható Gödöllőn, amely az ország egyik legelismertebb iskolavárosa.


- Minden tanévnyitón megköszönöm a szülőknek azt a bizalmat, amivel legnagyobb kincsük taníttatását ránk bízzák. Úgy érzem, ez a legnagyobb megtiszteltetés, amit egy iskola kaphat egy szülőtől – szögezi le beszélgetésünk elején Galgóczi Ferenc tulajdonos, főigazgató.

- Második tanévét kezdi szeptember elején az iskola Gödöllőn. A szakma iránti elkötelezettségét sugalló szavaiból azt veszem ki, hogy az előttünk álló iskolaév is tartogat újdonságokat.
- Jól látja. Újabb képzések várják diákjainkat a következő tanévben. A gimnáziumi- és a szakközépiskolai oktatás mellett, több új szakmában indítunk képzést. De nem csak a nálunk elsajátítható ismeretanyag kínálata változik. Megújulás lesz a vezetésben és a tanári karban is. Megválunk azoktól a pedagógusoktól, akik nem tudták felvenni az elvárt nyugati oktatási módszer színvonalát. Helyettük a Londonban működő főiskolánkról és a gödöllői egyetemről jött tanárokkal emeljük a nívót.

- Határozott, a honi oktatásban nem szokványos filozófiáról árulkodnak a szavai.

- Nézze, nincs értelme a szőnyeg alá söpörni a problémákat. Valljuk, hogy ebben az iskolában a gyerekek képességeihez kell szabni az oktatást, hogy minden diákunk érezze, sikeres kell, legyen a maga szintjén. Ebbe az iskolába nem kötelező járni, de megtiszteltetés itt lenni diáknak, tanárnak egyaránt, és ezen elvek szerint kell tanulnia és tanítania.
Ebben az iskolában az érettségivel nem fejeződik be a tanulás, mindenki előtt nyitva áll az OKJ-képzés, az angol szakképzés, az angol főiskola Budapesten, vagy ösztöndíjas továbbtanulás Angliában. Ráadásul, olyan szakmákban, ahol biztos a munkalehetőség, mert segítünk az elhelyezkedésben itthon és külföldön egyaránt. Ez a tanulói életpálya-modell, ami csak ebben a középiskolában van, kihasználva nemzetközileg kiépített iskolarendszerünket.


- Úgy tűnik, hogy az Önök iskolája egy csepp a magyar oktatás zavaros tengerében. Milyen tapasztalatai vannak: a módszereiket követni szándékozók, vagy az acsarkodók hangosabbak?

- Nem leszek népszerű, mert manapság nem szokás jót mondani, de úgy látom, hogy a hazai oktatásban az elmúlt években végbement változások közelítenek Európához. Az utóbbi időben sokan hangoztatták, változtatni kell, mert a világ is megváltozott. Az oktatás szereplőinek jó része azonban úgy gondolta, neki nem kell. Hiába acsarkodik bárki, mára egyértelművé vált, hogy kell, mert szükséges a közös akarat a jóra, hogy ne szaladjon el a világ mellettünk. Tudomásul kell venni, hogy egy ország életszínvonala az oktatásától is nagymértékben függ.
Iskolánkban vezetőnek, tanárnak, diáknak csak egy célja lehet: szolgálni a tanulók fejlődését, tudását, hogy sikeres emberek legyenek, bárhova is sodorja őket az élet. Meggyőződésen, hogy Gödöllőn is lehet olyan színvonalon tanítani, mint Londonban.


Online kaszinók
Magyarország
magyar online casino

Kamerák előtt Gödöllő és a környező települések sportolói

 

Kapcsolat | ImpresszumAdatvédelem | Médiaajánlat

© Gödöllői Hírek Online