Vissza normál nézetbe Nyomtatás

Talány maradhat, hogy ki gázolt a polgármester becsületébe

2013-07-19 11:38:20

Miközben június 5-én Gémesi Györgyöt a bíróság első fokon felmentette a rágalmazás vádja alól a polgármester nemi identitását firtató, 2010 szeptemberének utolsó napján utcára került szórólap-készítés és -terjesztés ügyében lefolytatott eljárásban, az általa becsületsértés megalapozott gyanúja miatt a rendőrségen tett feljelentés alapján elrendelt nyomozást felfüggesztették.

Anélkül, hogy a lassan három éve húzódó és úgy tűnik, lassan elhaló üggyel kapcsolatosan találgatásokba, netán jóslatokba bocsátkoznánk, avagy, esetleg megalapozatlan következtetéseket vonnánk le, kigyűjtöttük a Gémesi György által a rendőrséghez eljuttatatott feljelentés óta eltelt időszak történéseinek legfontosabb momentumait.

• 2010. október 25-én becsületsértés miatt büntetőeljárás indult a Gödöllői Rendőrkapitányságon ismeretlen tettes ellen.
• Szűk fél év elteltével kiderült, hogy az adatgyűjtésen, a tanúkihallgatásokon és a telefonbeszélgetések elemzésén alapuló nyomozás nem vezetett eredményre. A 4360/2010.bü. számon folytatott eljárást 2011. március 22-én felfüggesztették, tekintettel arra, hogy az elkövető kilétét nem tudták megállapítani.
• 2012 júliusában olyan hírek láttak napvilágot, hogy a felfüggesztett eljárás újraindult. A nyomozás folytatását – ami ekkor már a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság Felderítő Osztályának vált feladatává – az ügyészség rendelte el. A nyomozás határidejéül október 2-át jelölték meg.
• 2012. október 26-án a Dunakeszi Városi Ügyészség megbízott vezetője olyan tájékoztatást adott, hogy a becsületsértés vétsége miatt a Gödöllői Rendőrkapitányságon 4360/2010. bü. számon indult, a Pest Megyei Rendőr-főkapitányságon 287/2012. bü. számon iktatott büntető ügyben a nyomozás folyamatban van.
• Egy nappal később a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság sajtószóvivője hírportálunk érdeklődésére azt a választ adta, hogy a becsületsértés miatt, ismeretlen tettes ellen folyó eljárás a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság Felderítő Osztályán továbbra is napirenden van. Az ügyben eljáró nyomozók arra törekszenek, hogy az esemény körülményeit minél rövidebb időn belül felderítsék. A nyomozás határideje 2013. január 4-ére tolódott.
• 2013. január 14-én megtudtuk, hogy a nyomozás határidejét március 4-ig meghosszabbították.
• 2013. március 11-én kiderült, hogy a nyomozás határidejét további egy hónappal megtoldották.
• 2013. április 15-én olyan értesítést kaptunk az illetékesektől, hogy még tart a kutakodás az ügyben, így a nyomozás új határideje július 4-e lett.
• 2013. július 9-én a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóosztálya megkeresésünkre azt a tájékoztatást adta, hogy a nyomozást a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság 2013. április 23-án felfüggesztette, mivel a bűncselekményt elkövető személy azonosítására és felkutatására tett intézkedések nem vezettek eredményre.

Összegezve és leegyszerűsítve a dolgot: utcára került egy becsületsértésre alkalmas tartalmú szórólap, aminek hátterében valaki(k) áll(nak). Közeleg a botrány kirobbanásának harmadik évfordulója, és a készítők kiléte még mindig ismeretlen. A fejlemények jelenlegi állása szerint, akár örökre az is maradhat…


Online kaszinók
Magyarország
magyar online casino

Kamerák előtt Gödöllő és a környező települések sportolói

 

Kapcsolat | ImpresszumAdatvédelem | Médiaajánlat

© Gödöllői Hírek Online