Vissza normál nézetbe Nyomtatás

Negyvenmilliós közpénz-injekcióból épült a Mária-kert

2013-06-27 14:47:00

Június 29-én, szombaton 10 órakor kezdődik a Szabadság téri, barokk stílusú Mária-oszlop körüli parkrész átadása. Az avató előtt két nappal Mária-kertre keresztelt belvárosi rész (képen) tájépítészeti tervét a gödöllői székhelyű Lyra Florae Kft. szakemberei készítették el, a kivitelezési munkák pedig egy másik helyi társaság, a Thököly utcai címre bejegyzett Attraktív Kert Kft. munkatársainak a nevéhez fűződnek.
A szóban forgó területen az elmúlt hónapok folyamán megújult a zöldfelület. A teraszos tereprendezés mellett, új növényeket, fákat ültettek, díszburkolattal ellátott gyalogos sétányokat építettek ki, ahol pihenőhelyek állnak az arra sétálók rendelkezésére. A Főtér kialakításával összhangban elképzelt fejlesztésre a város idei költségvetésében 40 millió forintot különítettek el.


A Mária-kert átadása után az egybegyűltek a szállodához vonulnak, ahol az előzetes terv szerint 11 órakor kezdődik az az ünnepség, aminek során az épületegyüttes által határolt belső teret – a képviselőtestület tagjai által elfogadott határozat alapján – Erzsébet Udvarrá avatják.


Online kaszinók
Magyarország
magyar online casino

Kamerák előtt Gödöllő és a környező települések sportolói

 

Kapcsolat | ImpresszumAdatvédelem | Médiaajánlat

© Gödöllői Hírek Online