Vissza normál nézetbe Nyomtatás

Kilépett a Fidesz-frakcióból a patkányozó Ángyán József

2013-06-21 14:20:28

Bekövetkezett az, amire az elmúlt hónapok történései alapján számítani lehetett. A Gödöllőn élő Ángyán József június 21-én bejelentette, hogy távozik a Fidesz-frakcióból. A szakpolitikus –, aki korábban, a 2010-ben kezdődött választási ciklus elején a Vidékfejlesztési Minisztérium parlamenti államtitkára volt – elhatározását már május 22-én, a gödöllői képviselőtestület rendkívüli ülésén is sugallta.

A maffiahálózatokról, oligarchákról és a patkánnyal való küzdelem sajátosságairól is rendszeresen beszélő Ángyán a földtörvény – botrányos közjátékkal terhelt – végszavazásához, pontosabban az általa és Bencsik János képviselőtársa által benyújtott, mintegy 70 módosító indítvány elfogadásához kötötte döntését. Mivel javaslataik nem vagy nem kellő mértékben találtak megértésre kormánypárti oldalon, a helyi közösségekre épülő vidékstratégia mellett tüntetés szervezésével (június 3.) is kiálló Ángyán Józsefnél betelt a pohár, és bejelentette távozását a Fidesz-frakcióból. A professzor mandátumáról nem mondott le, fél évig biztosan független képviselő lesz, és egy korábbi nyilatkozata szerint: ez idő alatt eldönti, milyen keretek között folytatja tovább a politizálást.
Többen vélik úgy, hogy az LMP felé veszi az irányt. Bár az ökopártban cáfolják érkezését, sokat sejtető, hogy Ángyán részt vett és felszólalt a politikai szervezethez kötődő Ökopolisz Alapítvány június 2-i, Merre van előre? című konferenciáján.


Bizonyára többen emlékeznek még arra, hogy Ángyán József a 2010-es önkormányzati választás előtt az általa a közösségéért, a városért végzett önzetlen tevékenysége miatt igen nagyra értékelt Gémesi György védelmére kelt. Tette ezt úgy, hogy nyílt levelében szembefordult Fideszes frakciótársával, Vécsey Lászlóval, körzetünk egyéni országgyűlési képviselőjével, akiről azt állította, hogy nem tartotta be a szavát.
Anélkül, hogy – Ángyán József helyi, várospolitikai hovatartozásán kívül – további, gödöllői vonatkozású összeesküvés elméletet gyártanánk, nem árt megjegyezni, hogy az Ökopolisz Alapítvány rendezvényén ugyancsak beszédet mondott dr. Sólyom László, hazánk egykori köztársasági elnöke, aki június 29-én Gémesi Györgytől veszi át a Magyar Szabadságért díjat.


Online kaszinók
Magyarország
magyar online casino

Kamerák előtt Gödöllő és a környező települések sportolói

 

Kapcsolat | ImpresszumAdatvédelem | Médiaajánlat

© Gödöllői Hírek Online