Vissza normál nézetbe Nyomtatás

Heteken belül kiléphet a Fidesz-frakcióból Ángyán József, aki csak különnemű házaspároknak adna művelésre földet

2013-05-23 08:34:32

Nem frakciótársa, a gödöllői központú választókerület Fideszes egyéni országgyűlési képviselője, Vécsey László által meghirdetett rendkívüli fogadóórán, hanem a gödöllői képviselőtestület, Gémesi György aláírásával ugyanarra az időpontra (május 22., 16 óra), a Városházára összehívott rendkívüli ülésén vett részt Ángyán József, a Vidékfejlesztési Minisztérium egykori parlamenti államtitkára. A törvénykezés házában a Fidesz-frakció által támogatott döntéseknél több esetben nemmel szavazó professzor meghökkentő kijelentésekkel és szófordulatokkal is fűszerezte eddigi honatyai ténykedését.

Ángyán József mondandóját azzal kezdte, nem érti Vécsey Lászlót, miért maradt távol a képviselőtestület ülésétől, amire ő örömmel jött el, mert ez egy emberi együttlét, és jó érzés egy közösséghez tartozni. A későbbiek folyamán Ángyán – többek között – utalt arra, hogy lelkiismeret-furdalása van a Fidesz kétharmados többsége miatt, mert annak idején ő maga is személyesen járta a vidéket, és győzködte az ott élőket a kormányváltás szükségességéről. Az emberek hittek neki, mondta, majd azt is hozzátette, hogy a kezdeti lépések jónak tűntek.


Két évvel ezelőtt azonban fordulat állt be. A választási ciklus kezdetén született megállapodáshoz képest olyan földtörvény-javaslat született, mintha a nagybirtok-rendszert favorizáló szocialisták írták volna. A kormányzati elképzelésekben nyoma veszett a helyi közösségekre építő vidékstratégiának, amit ő mindig is szorgalmazott. Előtérbe kerültek a politika hátterében meghúzódó maffia-családok és érdekcsoportok. Ennek az lett a következménye, hogy a legfrissebb adatok szerint az eddig bérbe adott állami földek 41,2 százalékát 11 érdekeltség birtokolja.

Az egyre több területen elharapózó, részéről elítélt jelenség újabb példájaként a trafiktörvény legutóbbi (május 21.), általa elutasított módosítását is megemlítette. A Gödöllőn élő professzor egyfajta konklúzióként úgy fogalmazott, hogy amíg él a remény és lelkiismerete engedi, addig kitart. - Hadd dolgozzon a gondviselés a képviselők között – mondta.
Hogy meddig? Ezzel kapcsolatosan annyit jegyzett meg Ángyán József: heteken belül megtörténik a földtörvény végső szavazása a parlamentben. Ehhez több mint 70 módosító indítványt adtak be Bencsik Jánossal közösen. Amennyiben figyelmen kívül hagyják javaslataikat, megeshet, hogy elhagyja a Fidesz-frakciót. Fél évig független képviselő lesz, és ez idő alatt eldönti, milyen keretek között folytatja tovább a politizálást.

Kovács Barnabás (MSZP) kérdésére válaszolva, miszerint, mi a véleménye arról, hogy Vécsey László nem jött el a testületi ülésre, Ángyán így reagált: minősíthetetlen Vécsey viselkedése, az ellenrendezvény szervezése elképesztő, egyébként meg intelligencia kérdése, hogy Vécsey nem jön el egy ilyen meghívásra.
A trafikmutyival kapcsolatosan elmondta, hogy ez és a földbérleti ügyek nagyon is összefüggenek, és harcolni ellene csak a teljes nyilvánossághoz való fordulással lehet. A szakpolitikus egy idézettel élt: a patkánnyal nem lehet harcolni lent a csatornában, ki kell csalni a fényre, mert attól fél a patkány, ott lehet legyőzni őt.

A hallgatóság jó részéből szemkikerekítő ábrázatot előcsaló slusszpoénként Ángyán József kifejtette, nagyon fontos lenne, hogy az állam támogassa a fiatal mezőgazdasági termelőket. Ezt ő úgy képzeli el, hogy a fiatal házaspároknak, akik vállalnak két gyereket, az állam földet és pénztámogatást ad. És, hogy ne legyen senkinek kétsége a keresztény gyökerek felől, hozzátette: hangsúlyoznám, hogy házaspár alatt két különnemű embert értek, mert erről annyi dolgot hallottam már a parlamentben is, hogy... …szóval egy fiú és egy lány lehet az a pár, aki a földet megkapja művelésre. (videó forrása: Szilas TV)


Online kaszinók
Magyarország
magyar online casino

Kamerák előtt Gödöllő és a környező települések sportolói

 

Kapcsolat | ImpresszumAdatvédelem | Médiaajánlat

© Gödöllői Hírek Online