Május 21-én a gödöllői képviselőtestület tagjai – a tavalyi városi gazdálkodás zárszámadásának elfogadása előtt – jóváhagyták a gödöllői önkormányzat által korábban életre hívott hat gazdasági társaság 2025-ös gazdálkodási mutatóira vonatkozó beszámolót (mérleget).
A könyvvizsgálók által is ellenjegyzett „papírok” tanúsága szerint a hat gödöllői közcég – eltérő mértékben – nyereséggel zárta a mögöttünk hagyott esztendőt. Lássuk a testületi tagság által minden esetben ellenvetés nélkül elfogadott számadatokban mutatkozó részleteket!
Ismeretlen személy ellen folytatnak eljárást a Gödöllői Rendőrkapitányság munkatársai, aki február 21-én, 11.40 óra körüli időben Csömör egyik bevásárlóközpontjának parkolójában, a nyitott személygépkocsi jobb első ülésén őrizetlenül hagyott táskát eltulajdonította.
A táskában az érintett személygépkocsi forgalmi engedélye, 2 darab Nokia mobiltelefon, 150 ezer forint és 300 euro készpénz, valamint bankkártyák voltak. A bűncselekménnyel okozott kár 280 ezer forintra tehető. Az eltulajdonított bankkártyával a Budapest IV. kerület Megyeri úton található OTP terminálból ismeretlen személy ugyanezen a napon, 11 óra 52 perckor három alkalommal kísérelt meg készpénzt felvenni. Sikertelenül. Az automata által készített képeken látható férfi személyazonosságának megállapítása érdekében a rendőrség a lakosság segítségét kéri. Aki felismeri a fotón látható személyt, vagy a bűncselekménnyel kapcsolatban bármilyen információval rendelkezik, hívja a Gödöllői Rendőrkapitányságot a (06-28) 524-600/72311-es telefonszámon, és keresse az ügy előadóját, Fajta Csongor rendőr törzsőrmestert.