Vissza normál nézetbe Nyomtatás

Gödöllőn is igénybe vehető az Invilág portfólió

2013-05-03 18:31:08

Május 2-ától az Invitel bevezette az Invilág névre keresztelt szolgáltatáscsomagokat. Az új portfólió erőssége, hogy a szolgáltatáscsomagok kedvelt díjmentes extrákat tartalmaznak, és mellettük plusz egy vagy két kiegészítő szolgáltatást 90 napig havidíj-mentesen is kipróbálhatnak az ügyfelek. Az Invilág bevezető akciójában az új előfizetőknek, annyi havidíjat enged el az Invitel, ahány szolgáltatásból álló csomagra fizettek elő. Így az Invitel választásával most akár három havidíjat is megspórolhatunk.

Invilág: próbálja ki és 90 napig ne fizessen érte
Az új Invilág portfólióba a csomagban foglalt díjmentes extrákon túl olyan kipróbálható kiegészítők is bekerültek, amiknek az előnyeit elsősorban a gyakorlatban tapasztalják meg az előfizetők.  És, ha már megszerették, használják, akkor értékelik igazán őket.

- Az Invitel az elmúlt egy évben számos területen nagyot lépett előre. Többek között fejlesztettük és modernizáltuk hálózatunk egyes részeit, hogy jobb és gyorsabb szolgáltatásokat kínálhassunk, valamint egy új portfóliót vezettünk be, aminek középpontjában csomagolt termékeink és szolgáltatásaink állnak. A megújulás idén folytatódik. Invilág elnevezésű új csomagjaink a személyre szabható otthoni szórakozásról szólnak, egy olyan világról, amely minden család számára mást jelent: interaktív televíziót, HD-csatornákat, gyors internetet vagy éppen korlátok nélküli telefonálást – foglalta össze az újdonság előnyeit Oliver Weiser, az Invitel lakossági kereskedelmi vezérigazgató-helyettese. - A fenti szolgáltatások közül több már itt kopogtat a családok ajtaján, de az emberek vonakodnak elkötelezni magukat mellettük, amíg meg nem tapasztalják azok előnyeit. Úgy érezzük, lehetőséget kell teremtenünk az előfizetőinknek, hogy belekóstoljanak a jobb otthoni szórakozásba. A tavaly bevezetett 3 szolgáltatásból álló portfóliónkat nagyon pozitívan fogadta a piac és ennek az útnak egy újabb lépcsőfoka az Invilág, ami a tévé-, internet- és telefonszolgáltatás hármasára helyezi a hangsúlyt. Az új csomagokhoz promóciós kampány és egy új kommunikációs platform is kapcsolódik – tette hozzá az Invitel illetékese.

Az Invilág bevezető akciójában a szolgáltatáscsomagokra újonnan előfizető ügyfeleknek, annyi havidíjat enged el az Invitel, ahány szolgáltatásból álló csomagra fizettek elő. Így adott esetben, tévé, internet és telefon együttes előfizetése esetén akár 3 havi díjat is elenged a vállalat.


A reklámarculat is igazodik az Invilághoz
Az Invitel tavaly kezdődött megújulása az Invilág rajtjával újabb állomásához érkezett, és ennek kifejeződéseként új dizájnnal is készült a vállalat.
- Azért döntöttünk a sajátos hangulatú és az Invitel arculatába új színt hozó grafikai kommunikációs platform mellett, mert izgalmas képi világával, egyediségével megkülönbözteti cégünket a telekommunikációs piacon megszokott látványvilágtól – mondta el Liptay Gabriella, az Invitel kommunikációs igazgatója.

Online is lehet Invitel szolgáltatást vásárolni
A termékportfólió és a vizuális arculat megújulásával egyidőben a cég weboldala is átalakult. Az egyszerűbb, letisztultabb kialakítás mellett a weboldal funkcionálisan a kosárral és a teljes szerződéskötési folyamattal bővült. Ennek köszönhetően az új ügyfelek már az interneten keresztül is megrendelhetik az új szolgáltatásokat, nem szükséges befáradniuk az Invitel Telepontjába aláírni a papírokat. Aki mégis a személyes ügyintézést választja, Gödöllőn a Dózsa György út 1-3. szám alatt található Invitel Telepontot keresheti fel (nyitva: hétfő 8-20 óra, keddtől csütörtökig 8.30-18 óra, péntek 8.30-16 óra, szombat 9-12 óra, telefon: 06-28 536-596).
Az Invilág portfólió bevezetésének online promóciójaként azok az új előfizetők, akik a weben kötnek szerződést az Invitellel és mindhárom szolgáltatást megrendelik, plusz egy extrát próbálhatnak ki díjmentesen 90 napig.


Online kaszinók
Magyarország
magyar online casino

Kamerák előtt Gödöllő és a környező települések sportolói

 

Kapcsolat | ImpresszumAdatvédelem | Médiaajánlat

© Gödöllői Hírek Online